De Tweede Ronde. Jaargang 25
(2004)– [tijdschrift] Tweede Ronde, De–
Auteursrechtelijk beschermd
[pagina 175]
| |
Drie gedichten
| |
Búcsúzni jöttem, mondomBúcsúzni jöttem, mondom. Háttal ül nekem
a hosszú asztalnál, népes társaságban.
Megfordul kicsit, magához húz, vállához
ér a mellem. A csökkenõ távolság, a növekvõ
súly, a vér gyors áramlása, a minden
tagomat elöntõ meleg, az önfelejtés,
a visszatartott lélegzettõl kitáguló
erek lüktetése, a megpihenni-vágyás
bármilyen vízszintes helyen. A konkrét,
nyers mozdulatok ígéretébe beleszédülök.
Én attól félek, hogy van feltámadás, a szeretõk
újra élnek, és ott folytatják, ahol abbahagyták.
| |
[pagina 176]
| |
Ik ben bang dat herrijzenis wel bestaatEn er zijn ook jaargetijden. De anderen zijn al
aan elk spektakel gewend, maar - in hun gevoeligheid -
geven zij af op elke verandering.
Goed, de Donau is buiten zijn oevers getreden, zeggen ze, en sleurt
afgebroken takken met zich mee, rugleuningen, gevlochten manden,
verzegelde kisten waarin uitgedroogde poppen
heen en weer rollen. Maar waarom is hij vuilgeel? Goed, zeggen ze, we gaan akkoord,
als het moet, laat de lente maar komen!
Maar waarom is hij zo ijzig koud? Hij kijkt ons
argwanend aan. Alsof hij geen woord van
ons gelooft en onze donkerste gedachten kan lezen.
| |
Én attól félek, van feltámadásÉs évszakok is vannak. A többiek megszoktak
minden látványt, de õk - érzékenységükben -,
minden változásba belekötnek.
Jó, árad a Duna - mondják letört ágakat
sodor magával, széktámlát, háncskosarat,
bezárt ládát, benne elszáradt bábuk
görögnek fel-le. De mért piszkossárga?
Rendben van, mondják, beleegyezünk,
ha jönnie kell, hát jöjjön a tavasz!
De mért olyan fagyos? Milyen gyanakvó
tekintetet vet ránk. Mintha nem hinné egyetlen
szavunkat sem, és olvasna sötét gondolatainkban.
| |
[pagina 177]
| |
De gast met kerstmisDe vreemdeling, een jaar of dertig en nogal tenger,
komt met de taxi en is verlaat. We
nodigen hem elk jaar uit voor het kerstdiner.
Hij is onze vader ver van het vaderland; ofwel:
onze verloren dochter die haar inkomen
voor deze reis bij beetjes bijeen heeft geschraapt,
die met haar sjaal om haar hals zit
temidden van vrouwen in brokaat en mannen
met zegelringen, sterke verhalen vertelt
en haar vingers in de aspergesaus laat weken.
Deze dag stelt het familiegeduld op proef,
zoals je de pudding toetst door hem te eten.
Onze haren vallen uit, onze knieën worden slap,
maar onze feestelijke glimlach blijft ongeschonden, hoewel
de naar binnen rollende tranen veel te
zout zijn, onze ademhaling te snel,
en we zijn bang dat het vergeefs is geweest de verlorene
weer te zien. Maar wie zou een geluid
zonder de samenhang van geluiden verstaan?
Hij, zij, die ons naar tafel bracht
ruimt af, wast de vaat en de vloer.
De rest deelt zij, hij, in driehonderdvijfenzestig
delen, en vertrekt zonder groet.
Zij is de zondebok, aan wie depressie en onenigheid
te wijten is. Hij is het offerlam, hij laat
ons witte tafelkleed met bloed bevlekt achter.
| |
A karácsonyi vendégA harminc körüli, vézna idegen
taxival jön és késve. Õt
hívjuk meg minden karácsony ebédre.
õ távolba szakadt apánk; vagyis:
rossz útra tért lányunk, õ aki
keresetét erre az útra kuporgatta,
akı nyakán átvetett sállal ül
a brokátruhás nõk és pecsétgyûrûs
férfiak között, vaskos történeteket mond
és ujjait a spárgamártásban áztatja közben.
Türelmünk családi próbája ez a nap,
ahogy a puding próbája az evés.
Hajunk kihull, megrogynak térdeink,
de ünnepi mosolyunk töretlen, bár
befelé csorgó könnyeink túlzottan is
sósak, lélegzetvételönk túl szapora,
s félönk, újra látnunk az elveszettet,
kár volt. De ki értene egy hangot
a hangok összefüggése nélkül?
Õ, aki asztalhoz vezetett minket,
asztalt bont, elmosogat, felmos.
A maradékot háromszáz hatvanöt részre
osztja, és köszönés nélkül távozik.
Õ a bûnbak, depressziónk és viszályunk
kiváltó oka. Õ az áldozati bárány, fehér
abroszunkon otthagyja vére pecsétfoltjait.
|
|