Logo DBNL
Acta Neerlandica 13 (2016)

Acta Neerlandica 13

(2016)– [tijdschrift] Acta Neerlandica–rechtenstatus Auteursrechtelijk beschermd

Vorige Volgende

Witti Ferenc úr Naplója melyet egy Észak-Borneón tett utazás alkalmával írt a Marudu-öböltől Sandakanig

Witti Ferenc úr Naplója, melyet egy Észak-Borneón tett utazás alkalmával írt a Marudu-öböltől Sandakanig
1881. május 13. - június 17.

Május 13. - Bongon, Marudu-öböl.

Bongon számunkra egyfajta Zanzibárrá vált, mivel ez a harmadik utazás, hogy innen indulunk a belső területek felé, minden alkalommal más és más útvonalat választva. A Zanzibár és Bongon közötti különbség nem olyan nagy, mint a Közép-Afrika és Észak-Borneó közötti. Napközben azzal foglaltuk el magunkat, hogy a csomagjainkat 25 egyenlő részre osztottuk fel.

 

Május 14. - Kalimo felé: 2 ½ óra, 7 mérföld; fő irány: Kelet. Kalimo: 6 ház, 12 család; Sherif Loya.

Miután megköszöntük Sherif Abdul Rahmannak, a jelenleg távollévő Sherif Shae fiának vendégszeretetét, kora reggel elhagytuk Bongont. A Tandek folyó mentén fekvő Kalimo felé vezető út ahhoz az üledékes síksághoz tartozik, amely a tenger és a Bongon-völgyet alkotó dombos vidék között terül el, a Timbang Batu felől elnyúlik a félszigetek mentén, amelyek körülölelik a Marudu-öblöt. A növényvilág másodlagos esőerdő. Átkelünk a Rasuk-patakon, amely a Tandekbe folyik bele. Kalimo vagy Kuala Tankalanan a második és utolsó bajow falu a Tandeken; a folyó torkolatához közel van Tandek Diki, Haji Tunis, amelyet a Társaság tisztje múlt júliusban látogatott meg. Messzebb, déli irányban fekszik Burong, egy dusun falu. Az utunk nem Burong mentén vezet, mivel kelet felé haladunk.

Kalimót egy asszony, Sherif Loya vezeti. A következő szavakat intézte hozzám: ‘Nem futok el előled, mert a testvérem, Sherif Yasin elmondta, hogy nem kell így tennem.’ Ezután megszorította a kezemet, és adott nekem néhány tojást.

A krokodilok, amelyek ebben a folyóban élnek, elég szelíd természetűek, míg a Bengkokában, a Bongonban és a Tamemisonban élők híresek a vadságukról. Például itt az emberek szabadon fürdőzhetnek, úgymond együtt ezekkel a hüllőkkel anélkül, hogy bármilyen baleset történne. Ez engem arra emlékeztet, hogyan keltünk át egy éjszaka egy Ambong melletti sáros patakon. A víz gyönyörűen csillogott, mikor hirtelen elúszott

mellettem egy krokodil, én pedig elugrottam onnan. A vezetőnk, egy bajow azonban ezt mondta: ‘Ne foglalkozz vele, ezek a krokodilok nem harapnak.’ A dusunok, akik a nyugati parton élnek, nagyon szeretik a cápahúst. Mikor azt hallották, hogy valaki megjegyzést tett a cápák változatos étrendjére, tiltakozva kijelentették, hogy semmilyen hal nem eszik embert, csak a krokodilok [...]. Ilyen ellentétes felfogások közepette az a legjobb, ha ezeken a mélyen fekvő helyeken inkább megmaradunk a zuhanyzásnál és azt is a folyóparton tesszük. ‘Sicut canis ad Nilum, bibens et fugens.26’

 

Május 15. - A Bengkoka folyó felé: 3 óra, 8 mérföld; fő irány: keletészakkelet. Semmilyen falu.

A mai teljesítményünk nem javult a tegnapihoz képest. Átkeltünk a Felső-Bengkokán Manduriantól, az e hó 9-én említett falutól délre. Itt, a jobb parton kevéssel sötétedés előtt meg kellett állnunk, mivel a következő falu, Toyon, egy egész napi útra van innen. Az ok, amely a folyónak ezen partján tartott bennünket, az volt, hogy e között a hely között és Toyon között kevés víz van. A felszerelésünket holnap bambuszrudakon kell vinnünk, mintha egy nagy száraz síkságon kellene átkelnünk, pedig egy buja erdőn kell áthaladnunk csakúgy, mint ma reggel.

Egy hivatásos ültetvényes ezt a területet a jövő Ceylonjának nevezte. Igaza lehet, jóllehet, ő csak messziről (a Tandek-folyó torkolatától) nézve mondta ezt. A talaj innen a Tandekig 900 láb magasra emelkedik az utunk mentén; a legmagasabb pontja alig 200 lábbal magasabb, arra a vízválasztó hegyláncra korlátozódik, amely a Marudu-öböl és a Bengkoka folyó közvetlen vízgyűjtőjét határolja. A többi 200 és 450 láb között ingadozik, enyhén lejtős és vízzel jól ellátott. A Tankalan a Tandek mellékfolyója; emellett vezetett az utunk első része. A Tandek felőli oldalon fekvő üledékes síkság Kalimóhoz közel véget ér; a Bengkoka medre 200 láb magasan emelkedik a tengerszint fölött, avagy kétszer olyan magasan, mint az a pont, melyet a múlt hónap 9-én értünk el. Az avar átlagosan másfél láb mély, barna, omlós sár; az altalaj pedig málló homokkő. A növényzet nagyon sűrű, ritkák a három lábnál magasabb fák. Az ipar szempontjából fontos növények egyike sem terem itt vadon.

A Bengkoka folyó, amely negyven yard széles, árvíz idején ilyen messzire is elérne, de az áramlatnak ahhoz erősnek kell lenni. Egy tisztás egy egykori dusun falu helyére utal. Az emberek nyilván két tűz között

találták magukat a Bengkoka és a Bongon között, mert visszavonultak valamilyen barátságtalan hegycsúcsra, és csak piacnapon mutatkoznak. Elhaladtunk egy piac mellett, amelyet a Tankalanan medrében tartottak.

Éjszaka a szabad ég alatt táboroztunk. A vad banán levelei tetőként szolgáltak volna eső esetén, de, jóllehet szerettük volna, nem esett. Így egész éjjel folytattuk utunkat, közben pedig nem győztük elhessegetni magunk körül a szúnyogokat. Raktunk egy nagy tüzet, ahogyan azt a magyar pusztán tennénk télen, hogy távol tartsuk a farkasokat. A szúnyog azonban rettenthetetlen fenevad.

 

Május 16. - Penenian felé: 1 ½ óra, 2 ½ mérföld; fő irány: dél-délkelet. Penenian: 3 ház, 6 család; Sungao. Toyon felé: 3 óra, 4 ½ mérföld; fő irány: délkelet. Toyon: 7 ház, 21 család; Limbo.

A vidék, amelyre megérkeztünk, döntően hegyes. A Bengkoka folyótól meredek úton 1350 láb magasra jutottunk, aztán egy viszonylagos tisztásról láttuk, hogy kelet felé négy különböző hegygerinc húzódik, melyeknek a fő tengelye észak-déli irányban fut. Úgy tűnt, hogy messzebb északon találkoznak, legalábbis ez tűnik valószínűnek.

Penenian falva valamennyire északra fekszik a Toyon felé vezető úttól. Itt friss vizet kerestünk. A falu a Mamagun Dusunok egy kis közössége. Ők szerényen, rizsen és zöldségen élnek, melyeket ők termelnek meg, szárnyasokon, melyeket ők tenyésztenek, és soha sem bajlódnak a kaucsukkal és a külvilággal.

Penenian felől dél-kelet felé haladva egy sűrű erdőn mentünk keresztül. A Toyon felé vezető úton a legnagyobb tengerszint feletti magasság 2300 láb volt. Toyon 1800 láb magasan fekszik. Kinabalu innen délnyugat felé terül el. Toyon közelében van Liput. Most a Sonzogon vidéken vagyunk, ahonnan csaknem az összes guttaperka27 származik, amely Maruduba érkezik.

Kiérve a sűrű erdőből micsoda csodás táj tárul elénk! Hogy tülekednek a hegyek a félsziget felé! Egy kávéültetvényesnek érdemes lenne szemügyre vennie. 3500 láb magasságig bármilyen magasan megterem a kávé, a Bengkoka pedig bőségesen ellátja vízzel. Az erdő részben ugyanolyan nagy, mint a Tambunan és Papar közötti vidéken. A talaj nagyon porózus.

Toyonban találkoztunk Sherif Abdullahhal, Sherif Shea unokaöccsével, aki guttaperkával foglalkozik. A Marudu Sherifek főleg ennek a terméknek az exportőrei. Az anyagot Dusunok gyűjtik be, csomagolják és

adják el, és a Sherifek szolgái viszik ki a tengerhez. Az exportban nagy növekedés érhető még el, amelyről majd külön is beszámolok. Egyébként megjegyzem, hogy a Sherifek által uralt szolgai rendszer nagyon kemény.

A dusunok itt namagunnak nevezik magukat, de a kívülállók sundayaként ismerik őket. Jól fogadtak bennünket. A vénjük vak. Azt mondta nekem: ‘Soha nem láttam még fehér ember arcát, és a tiédet sem láthatom, de örömmel hallom, hogy beszéled a nyelvünket.’

 

Május 17. - Tesapong felé: 3 óra, 6 mérföld; fő irány: kelet-északkelet. Tesapong: 7 ház, 12 család; Siderinka. Tinaan felé: 1 ½ óra, 3 mérföld; fő irány: dél-délkelet. Tinaan: 7 ház, 21 család; Si Binka.

A hegylánc, amely mentén haladunk, az előbb említett helyeket köti össze, kettőt közülük már elhagytunk. Az emelkedők meredekek. Mérföldeken át semmilyen víz nincs. Ennek megfelelően nincsenek magasabb rendű állatok. Az eső más évszakokban bizonyára bőséges. Ez jól látszik a gutta növények jelenlétéből. Hét mérföldet utaztunk erdőkön át. A talaj, ahogy már említettem, nyílt és porózus. A felszíni vízelvezetésnek közel semmilyen jelét nem látni; a vízmosások ebben az évszakban majdnem teljesen be vannak nőve. Ha feltűnik egy forrás a hegyoldalon, a közelben van egy falu is, de faluból kevés van, és azok is messze vannak egymástól. A víz viszonylagos szűkössége a völgyekre nem vonatkozik.

A Tinaan felé vezető útról letérve, meglátogattuk a tesapongi embereket. Siderinka a vezetőjük. Igazság szerint csak miatta jöttünk ide, mert különös intelligenciájáról ismert. Örömmel és elégedetten távoztunk.

Tinaan körül elég nagy terület áll művelés alatt, míg a környező falvak termőföldjei távolabb fekszenek. Ezek az emberek jamgyökéren28 élnek, de rizst is termesztenek eladásra. Gabonát nem tudtak ilyen gyorsan szerezni: a vendéglátóink éjszaka hántolták a padit29 nekünk. A bajow-k, akik a partról érkeznek, csak a csekély nyereség reményében veszik és azért, hogy asszonyaiknak otthon legyen mivel foglalkozniuk.

 

Május 18. - Mandayo felé: 3 óra, 8 mérföld: dél-délkelet. Mandayo: 5 ház, 15 család; Lonti. Paluwayo: 2 ház, 4 mérföld; fő irány: dél-délkelet. Paluwayo: 4 ház, 12 család; Minampul.

A vidéket, amelyre ma megérkeztünk a Sonzogon patak látja el vízzel, amely a Bengkoka mellékfolyója. Erdő helyett itt sűrű dzsungel van.

Láttunk benne kúszó guttát és guttafát is. Az utóbbi, egy szapotafaféle termeli a szingapúri piacon guttah kras vagy guttah mera (guttaperka) néven ismert sűrű terméket. Az előbbiből, amelyet Roxburgh ‘urceola elastica’ néven ír le, kapjuk a Guttah lichakot vagy a Guttah susut, az igazi Indiagumit, azt hiszem. Kár, hogy ezek a Dusunok levágják ezeket a fákat és a futónövényt is. A tejet egy pár körkörös bemetszéssel nyerik ki, amelyek nyolc hüvelyk és egy láb közötti távolságra vannak egymástól. Megkérdezem, mivel szilárdítják meg a folyadékot. Az urceolának, amelyet találtunk, fehér teje van, de jelenleg kis sűrűségű. A kérdéses törzs egy láb átmérőjű és nemrég csapolták meg. A Kinabalutól délre élő dusunok között büntetés jár a fák kivágásáért. A Felső-Kimanisnál a bűnösnek egy bölénnyel kell fizetnie. Ahogy a guttagyűjtés fokozatosan a Társaság tisztjeinek irányítása alá kerül, egyre könnyebbé válhatna a dzsungel állapotának megőrzése is. A gyűjtőknek tehát meg kellene tanulniuk az amerikai (para) módszert. A dusunok törzse nyitott az ésszerű tanácsokra.

A szikla itt homokkő. A Songozonban semmit nem találtunk, csak rákokat. Ennek az embereim örültek, mert nagyon szeretik őket.

Ezen a ponton visszautalnék a Marudu-öböl felmérésére. Az ottani képződményről megállapítottuk, hogy majdnem teljesen homokkő. Akkor azonban elmulasztottam megemlíteni, hogy a Tartipan közelében található metamorf kőzetek kivételesen érdekesek. Emlékezhetünk, hogy a feketeségük miatt a benszülöttek ‘füstkőnek’ hitték (batu asap, azaz szén) és vittünk is mintát belőle Tampassukba.

Mandayonál megálltunk a melegebb órákra, és itt, a Paluwayo mellett maradunk éjszakára. A Paluwayo egy gyors folyású folyó, amely a Sonzogonba torkollik. Innen egybefüggő vízi út vezet a tengerig, de a Bengkoka folyót, azaz a legnagyobb részét leszámítva gyakorlatilag használhatatlan, és ezért az erről a vidékről származó rattan soha nem lesz exportcikk. Méhviaszból a megfelelő évszakban sok van. Ezt begyűjtik ‘amikor a padi érik, és az esők alábbhagynak’. Aristoeus, amikor tanította az embereket a méhészetre, a dusunokat is megtanította valamire, de a házon belüli életmódjukat illetően lenne még hova fejlődniük. Ami a kámfort illeti, számos fa nagy része a steril fajhoz tartozik.

 

Május 19. - Palin felé: 2 óra, 5 mérföld; fő irány: délkelet. Palin: 5 ház, 20 család, Mintoi.

Az őserdőben, amelyen ma átkeltünk, olyan guttaperkafákat is láttunk, amelyek közel száz láb magasak voltak, a törzsük kerülete pedig több mint hat láb volt. Egyikük áthidalt egy szakadékot. Megálltunk Palinban,

amely az utolsó falu a Sonzogon vidékén. Ezekkel a dusunokkal kapcsolatban érdekes, hogy a yo, ya szótagokat úgy ejtik ki, hogy zo illetve za. Ennél azonban sokkal különösebb, hogy egyáltalán nem használnak sót. Palin közelében van egy sós vízforrás, de azt alig használják, ezen kívül soha nem adnak cserébe semmit a sóért, amit a partról hoznak nekik. Ez az összes Sonzogon-beli emberre igaz, akik, ahogy azt már említettem, édesburgonyán és vízen élnek. Azt, amit a rizsükért, illetve a guttájukért cserébe kapnak, a bozót legmélyebb zugában rejtik el. Ez többnyire bármilyen elképzelhető formájú sárgaréz tárgyakból áll, mert ez az egyetlen dolog, ami érdekli őket.

Azt a hegyet, amelyet a térképek Kaidaniganként említenek, sem itt, sem pedig a partvidéken nem ismerik ezen a néven. Van egy patak, a Kaindangan, amely Paitantől északra ered. A ‘Kaidangan’ nevű helyen tegnap utaztunk át. Ott 2000 lábbal voltunk a tengerszint felett, de az a hely nem emelkedett ki a környezetből. Jelenleg nem tudom megállapítani, hogy melyik hegycsúcs tűnik először az ember szemébe, amelyik elég fontos ahhoz, hogy ‘Kaidangan’ néven vezessük fel a térképekre. A Taukal (Bongon folyó) irányából leírt hegy, (észak. 106o (?) kelet), amelyet a dusunok ‘Palinnak’ neveznek, nagyjából egybeesik a Palinnak azzal a vidékkel, ahol most vagyunk.

Amikor három nappal ezelőtt Toyon felé haladtunk, valamilyen kék vizet pillantottunk meg. Egy sziget iránya megfelel Teegabunak (Mallawallétól délre).

 

Május 20. - Waigan felé: 5 óra. 10 mérföld; dél-délkelet. Waigan: 14 család, 7 ház; Lundi.

Ma megtettük az út legrosszabb részét, amelyet azelőtt elég félelmetes színben festettek le nekünk. Ez a Nipis Nulu szorosa volt, a Palintól ide, a Waiganba vezető úton körülbelül félúton. Nipis Nulu egy kúp csúcsa, amelyből (a sorozatos földcsuszamlásoknak köszönhetően) épp egy gyalogútnyi maradt két szakadék között. Ezek közül az egyik merőlegesen közel 500 láb mélyre nyúlik le. A csúcsról a helyiek azt állítják, hogy erős szélben remeg, csak úgy, mint a híres cornwalli ingókövek. Itt azonban nincs szó ilyen jelenségről. Megállapítottuk, hogy Boiling Poing 2446 láb magasan fekszik a tengerszint felett. Palin és Waigan 1230 illetve 840 láb magasan fekszenek. A terület növényvilága szálfaerdőkből áll, de ezek nem olyan tágasak, mint azok, amelyeken előzőleg áthaladtunk. A cukornád errefelé különösen vastagra nő. Közvetlen fogyasztásra termelik. Nem tudok arról, hogy a dusunok összemorzsolnák a cukornádat, azt erre-

felé csak az illasunok teszik. A dusunoknak nincs külön szavuk a melaszra vagy a cukorra, ugyanúgy hívják, mint a mézet: ‘Paha’.

Most kétnapi útra vagyunk Tinagastól, légvonalban 20 mérföldre a Paitan torkolatától és onnan délnyugatra. Azonban még a Paitan felső mellékágai - a Beribi és a Sikumpit - sem érnek ilyen mélyen a szárazföldre, mint ahol most mi vagyunk. A Paitan igazság szerint egy kis folyó akármilyen nagy jelentőséggel is bír gazdaságilag.

Waiganban a tambonuák laknak (lásd Marudu, e hó 8-9-i naplóbejegyzés). Érkezésünkkor megtudtuk, hogy a falun tabu van, mert mindenféle gyógyító szereket vettek be. Emiatt a szabad ég alatt kellett volna letáboroznunk, de végül barátságos megállapodást kötöttünk velük. Hoztak a tiszteletünkre szárnyasokat, és végül több rizst hántottak nekünk, mint amennyit magunkkal tudtunk vinni.

 

Május 21. - Beribi felé: 1 ½ óra, 3 mérföld; nyugat-délnyugat. Beribi: 4 ház, 8 család; Lampang. Lumasag felé: 2 ½ óra, 5 mérföld, nyugat. Lumasag: 5 ház, 10 család; Mulud. Katahanan felé: 1 ½ óra, 3 mérföld, délnyugat. Katahanan: 2 ház, 12 család.

Ma először haladtunk nyugat felé, mióta elhagytuk Bongont. Meg fogjuk közelíteni a Kinabalut, amely eddig egyfajta tengelye volt az utazásunknak. Beribi30 és Lumasag falvakról nincs semmi különösebb feljegyeznivaló. A hasonló nevű patakok a Likabao mellékfolyói, ami pedig a Sugutba torkollik. A vidék, amelyen tegnap áthaladtunk, választja el a Bengkoka és a Sugut vígyűjtő területét. Most Felső Likabaoban vagyunk, Katahanannál, mely pár házból áll, a lakói dusunok. A Likabao-völgy itt elég különleges, míg egyéb mélyedések a teljes Bengkokától kezdődő szakaszon alig követhetőek valamilyen folytonos vonalban; számos keresztirányú gerinc látható.A falvak meredek oldalú, sokszor nem több mint húsz hektár nagyságú medencékben fekszenek.

Innen délkeletre emelkedik a Menopod hegy, amely körülbelül 3000 láb magas, és babonás félelem övezi.

A disznóhús kedvelőinek kedvéért érdemes megjegyezni, hogy ezek az emberek a disznóikat karámban tartják, és hagyományos módon hizlalják. Ezzel alaposan rácáfolnak a dusun állattartásról kialakult kedvezőtlen képre.

Május 22. - Tinagas felé: 10 óra, 16 mérföld; dél-délnyugat. Tinagas: 8 ház, 24 család; Trinkan.

A Sugut felé haladva a vidék vízzel jól ellátott, a dzsungel csodálatosan sűrű, a rajta keresztül vezető út pedig szörnyű. A folyók közül, amelyeken átkeltünk vagy részben rajtuk hajóztunk, a Longom és a Kavilian a Melinzaohoz tartozik, amely Tinagas faluja mellett folyik, a Sugutot pedig annak bal partja felől éri el. A folyam főága még távolabb van, de a folyó mindkét partján a Tinagas körzet terül el. Tinagast gyakran látogatják sulu kereskedők. A bennszülöttek mindenféle dzsungelben hozzáférhető tárgyat elcserélnek sóra, textilre, sárgarézre, cserépre és egyéb használati tárgyakra. Likabaonál állítólag van egy kis kínai település. A kínaiak főleg gumikereskedelemmel foglalkoznak. Likabaot könnyen elérhetjük, ha leereszkedünk a Suguton. Mi a magunk részéről ezután meg fogjuk vizsgálni a tájat, amely innentől a Mokodaoig terjed, amely a múlt novemberi utunk legkeletibb pontja volt. Akkori látogatásunkról hallottak az itt élők is, és azt is jól tudják, hogy akkor mindenért fizettünk.

A vezetőnkkel visszatértünk Bongonba, további terveinkről be fogok számolni Mr. Everettnek.

 

Május 23. - Adtam az embereknek egy nap pihenőt.

Innen a Mentapok tisztán látszik. A legmagasabb csúcsa dél felé fekszik. A négy jelentős csúcs közül a legkeletibb a legmagasabb, a távolsága 30-40 mérföld lehet. Kiawawinál csak azt az egy csúcsot láttuk, a hegy tengelyét, amely látszólag kelet-nyugati irányban húzódott.31 Amikor azonban leereszkedve megláttuk a Morali mögött a három csúcsot délkelet felé, kiderült, hogy ezek ugyanahhoz a Mentapokhoz tartoznak. Az irány be van rajzolva az előző felmérés megfelelő lapjaira. Nagyon úgy tűnik, mintha ez a hegy a part minden pontja elől el lenne rejtve. A neve malájul, vagyis nem dusunul azt jelenti, hogy ‘elrejtőzik’. A hegyet a dusunok itt, akárcsak Kiawawinál egyaránt Mentapoknak nevezik. A hegy a környező vidék felé tornyosul. De már nem gondolom, hogy ugyanolyan magas, mint a Kinabalu - az eddig fel nem mért Kinabalu.

 

Május 24. - Tanid felé: 2 ½ óra, 7 ½ mérföld; nyugat-délnyugat. Tanid: 16 ház, 50 család; Kindao. Nolumpis felé: 4 óra, 6 ½ mérföld; dél-délnyugat. Nolumpis: 3 ház, 12 család; Golungong.

A múlt novemberi naplóban említettem, hogy a Kinabalutól keletre élő törzsek testalkatukat tekintve felülmúlják a nyugati parton élőket. Itt pedig meg kell említenem a férfiak lenyűgöző hajkoronáját. Ez legtöbbször három láb hosszú és kontyba felkötve hordják, ha keményen dolgoznak, de kiengedik, ha pihennek. Különös látvány, ahogy férfiak láncot alkotva fésülik egymás haját. A hajuk azonban semmiképp sem olyan vastag, hogy megerősítse azt az elméletet, miszerint a dusun fajt kínaiakkal való keveredés által fejleszteni lehetne. Nők is és férfiak is hordanak nyakgyűrűt, utóbbiak pedig bicepszük körül is hordanak egy feszes spirált. A tinagasi dusunok neve ‘Mamagun’.

A Tinagas és Tanid közötti vidék nagyjából elhagyatott ültetvényes terület, amelyet jelenleg magas fű és bozót borít. A magas fű azonban rövidebb és néhány szempontból más is, mint a Lalang (andropogon). A földeken édesburgonya és Kiladi (tarkalevél) terem, és ahol a talaj enyhén lejt, ott dohány virágzik. Eddig nem történtek előkészületek a rizsföldek trágyázására. A lejtők általában enyhék, egy mérföldön keresztül még vízszintes is volt az utunk. Ilyenben az elmúlt nyolc napban nem volt részünk.

A Tanid folyó a Melinzaoba folyik, ettől nem messze fekszik egy elhagyatott falu, Tanid. A következő falu a szárazföldön két mérföldre fekszik a Sugut, vagy helyesen írva a Sugud főága mellett. A két falu között folyik a ‘Tamas’ folyó, amelynek kapcsán megérdeklődtük, hogy a neve esetleg közelben található aranylelőhelyekre utal-e. A dusunok azt mondták, hogy ‘Tamas’ ebben az esetben semmit nem jelent. Hamarosan meg tudtunk győződni arról, hogy igazat beszélnek, mert amikor díszes ezüstözött láncokat adtunk nekik, ártatlanul azt kérdezgették egymástól, hogy az ‘Tamas’-e. A vidéken homokkő található, a termőföld itt kevésbé homokos, mint az erdős részen, amelyről ide érkeztünk.

Tanidban a rizs, zöldségek, dohány és a bételbors kiapadhatatlan bőségszaruja várt bennünket.

Nagy megelégedésemre hallottam, ahogy a tinagasi és a tinadi dusunok beszélnek a sandakani ‘Tuan Gubernur32’-ról (Mr. Pryer-ről), és kifejezik az iránti bizalmukat, hogy segíteni fogja őket az iszlám nép ellen. Ez teljesen ösztönös bizalom a részükről, amely szép példája a Társaság befolyásának a növekedésének a felsőbb vidékeken.

Tanidot egy alacsony hegygerinc választja el a Sugud folyótól. A Sugud itt nyugatról érkezik, és egy éles kanyar után dél-délkeleti irányban folyik tovább. A Tanid és a Sugud közöti távolság alig haladja meg az egy mérföldet. A meder árvízi része most magas és száraz, a vízhozama pedig 4½ lábas közepes sebességgel számolva 5 000 köbláb másodpercenként. Csapadékos időszakban ennek a hatszorosát is elérheti. Fontos még megjegyezni, hogy Tinagas alatt több fontos mellékfolyó is összefolyik. A folyó eddig a pontig még ebben a viszonylagosan száraz időszakban is hajózható. Az út hossza innen a tengerig hozzávetőlegesen 200-250 mérföld; ezalatt a távolság alatt a folyó esése nem haladja meg az 575 lábat a jelenlegi ponthoz képest, amely mérsékelt áramlásra és kanyargós folyásra enged következtetni. Zúgók állítólag nincsenek. Mélysége azon a ponton, ahol mi átkeltünk rajta, 2½ öl. A meder homokkő, de a benne található kavicsok bazalt, laza szfalerit, szerpentin és gránit elegye.

A bal parton felmentünk 1156 lábas magasságig, és 805 lábbal a tengerszint felett megtaláltuk Nolumpist. Attól a ponttól kezdve semmit nem láttunk a Sugudból, és dél-délnyugati irányba haladtunk, míg a folyó, miután főbb ágai találkoztak, úgy tűnik, elkanyarodik észak felé.

 

Május 25. - Kagasingan felé: 4 óra, 9 mérföld; délnyugat. Kagasingan: 10 ház, 60 család; Landao. Kirokot felé: 2 óra, 5 mérföld; délnyugat. Kirokot: 4 ház, 30 család; Gumpas.

A Kopunkan és a Mokodao folyóágakat a novemberi úti jegyzeteimben is elmítem. Ennek az utazásnak, amelynek során újra eljutunk a Mokodaohoz, az volt a célja, hogy összekapcsoljuk az akkori felmérést a jelenlegivel. Ezért ellátogattunk egy Kagasingan nevű faluba, amely a hasonló nevű körzetben található, és amely a folyók találkozásánál fekszik a Mokodao ágon. Itt rájöttünk, hogy a Pinosduat csúcs ugyanaz, mint a Lansat. Ezzel már teljesítettük is előzetes célunkat. A kérdéses csúcsot az előző utunk alkalmával hibásan Lansatként jelöltük meg, és ezen a néven került fel a térképre. Kagasingan a keleti hosszúság 117. fokán fekszik, vagyis azon a hosszúsági vonalon, amely két egyenlő részre osztja a Társaság területeit. A hely tehát alkalmas kiindulópontnak, amennyiben valaki, ahogyan mi is tervezzük, dél felé szeretne haladni a legbelsőbb területek felé.

Nolumpis és Kagasingan között a vidék 1100 lábas magasság alatt marad. Elsősorban erdők borítják, vízzel bőven el van látva. A Kagasingan körüli földeken a dohány a legfeltűnőbb növény. Kevés érlelés után jó másodosztályú dohány lehet belőle.

Kagasingan lakói barátságosan fogadtak bennünket, és amikor kértünk néhány vezetőt Kirokotba, beleegyeztek azzal a feltétellel, hogy időben visszatérhetnek majd egy esküvőre, amely aznap este lesz. Így mindenki elégedett volt.

Kirokot felé majdnem vízszintes földeken és bozóton haladtunk át.

Három lázas beteg és egy bedagadt láb. Néhány útitársam kezd soványodni.

 

Május 26. - Lansat felé: 3 óra, 7 ½ mérföld; nyugat-délnyugat. Lansat: 7 ház, 40 család; Gariug.

Megmondtuk az embereknek, hogy a következő célunk a Linogu folyón való átkelés valahol Danaotól keletre. Mivel Kagasingan-Kirokottól nincs út a folyóhoz, Lansat felé kellett mennünk, amely Kirokottól nyugat-délnyugatra fekszik, Lasastól egy pár mérföldre, keletre (lásd a novemberi naplót). Az út során jó kilátásunk volt a Kinabalutól keletre fekvő vidékre. Itt láthattuk, hogy a Molong Kolong-hegy a Kinabalut teljesen eltakarja, ha Mituo-Kugasingannál állunk, méghozzá úgy, hogy a Molong Kolongot akár össze is lehet téveszteni magával a Kinabaluval. Ezáltal a masszívum látszólag egy több mérföldes résszel megnyúlik kelet felé. Valójában ez eléggé összezavart minket az előző utazásunk alkalmával, amikor az esős évszak miatt igen korlátozott volt a kilátás. Ennek az lett az eredménye, hogy a Mituot pár mérfölddel arrébb rajzoltuk be déldélnyugati irányba, mint ahol a valóságban fekszik, ezt azonban hamarosan javítjuk.

Egy másik körülmény, amelyre szeretném felhívni a figyelmet, az magának a Kinabalunak a helyzete. Az, amely a tengerészeti térképeken (Admiralty Charts, 2660. lap) szerepel, nyilvánvalóan hibás. Ha az a pont a legmagasabb csúcsot volt hivatott jelölni a négy-öt mérföld kiterjedésű, majdnem egymagasságú gerincet figyelmen kívül hagyva, akkor annak az árnyékos kúpnak a helyét öt mérfölddel dél-délkeletre kellene jelölni attól a ponttól, ahol a tengerészeti térképen jelenleg fel van tüntetve. Ezt bizonyítják a parton lévő elég biztos pontoktól számított irányok, és ez nekem már korábbi utazások alkalmával is feltűnt. Jelenleg, kelet felől közelítve meg a hegyet, az érzékeink alapján távolabbinak ítélnénk meg a helyét, de igazából a Kinabalu sokkal délebbre, délkeletebbre fekszik, mint ahogy azt fentebb is említettük.

Lansat a Morali folyó jobb partján fekszik, amely a Mokodao-Sugut egyik fontos mellékfolyója. A vidék kőzete a szerpentin. A Mokodao és a

Lansat között a táj majdnem teljesen lapos, és átlagosan 1000 lábbal a tengerszint felett fekszik.

Vendéglátóinkkal egy délelőtt és egy este alatt jól összebarátkoztunk. Békés, józan és tetovált emberek. A fejvadászatot már nem gyakorolják. A korábban gyűjtött koponyákat mérsékelt tisztelet övezi, ugyanis egy kosárban mindenféle más szeméttel együtt tárolják őket. Érdekes, hogy az emberi fejek vizsgálata közben találtam egy koponyát, amely egy maláj medvéé volt (ursus malayanus).

 

Május 27. - Nerawang felé: 3 óra, 6 mérföld; délnyugat. Nerawang: 3 ház. 15 család. Bayaon felé: 3 óra, 6 mérföld; dél-délkelet. Bayaon: 4 ház, 24 család; Bajor.

A Moroli-folyó (nem ugyanaz, mint amelyiknek a partján van a Moroli nevű falu), dél felől folyik. Egy tóból eredne, ha ez a tó létezne. Vízhozamát tekintve nevezhetnénk a Sugud harmadik mellékfolyójának. A Moroli talán túl gyorsfolyású ahhoz, hogy hasznosítani lehetessen.

Nerawang volt a megállónk a déli óránkban. Ott él egy öregember, akinek a bal arcán van egy húsos kelés, amely közelebbi vizsgálat után egy kifordított arcra emlékeztet, amelyen nincsenek szemek és szájnyílás sem. Ez a különös kinövés akkora, mint egy gyermek feje, és ugyanolyan színű bőr fedi, mint a test többi részét.

A Bayaon felé vezető úton az ösvényt annyira benőtte a növényzet (ba'an), hogy vezetőink nem találták meg a falut. Az éjszakát egy kis magtárban töltöttük, jó volt, hogy volt fedél a fejünk fölött, mert nagyon erősen esett az eső.

 

Május 28. - Mangitam felé: 4 óra. 8 mérföld; dél-délnyugat. Mangitam: 2 ház, 10 család; Maman Salakin.

Továbbmentünk Mangitam felé, miután Bayaonban feltöltöttük a készleteinket, és új vezetőket fogadtunk.

Nem jellemző a vidékre, hogy a gabonafélék nem hoznak termést. A földet azonban széles sávokban művelik, és ez alatt az elmúlt három nap alatt alig láttunk őserdőt. A dusun törzs költözködési szokásainak mindenhol vannak nyomai, ők úgy változtatják a művelendő területeiket, mint a pásztorok a legelőiket.

Ez a kerület átlagosan 1200 lábbal fekszik a tengerszint felett, de két oromnál 1600 lábra is emelkedik. Van néhány kúp, amelyik egyébként nem esik útba, amelyik talán az 1800 lábas magasságot is eléri. A beteg társaink szempontjából szerencsés, hogy az út nem olyan nehéz, mint amilyen a Bengkokától Tinagasig volt.

A Moroli folyó Mangitam mellett elég gyors folyású. Részben a jobboldali mellékfolyóin, a Waluhon, a Pasionon és a Sopayanon tettük meg az út egy részét. A kőzet errefelé is a szerpentin.

A Kahira és Gakob nevű falvakról nincs semmilyen különös mondanivalóm, ugyanúgy, ahogy mostani szálláshelyünkről Mangitamról sem. Érdemes megjegyezni, hogy a belső területeken fekvő falvakat a jelenlegi vezetőjük nevével illetik, ha ez a vezető népszerű, vagy ha a falu csak egy házból áll. Ez a szokás zavart szokott okozni, ugyanis nem lehet egészen pontosan megtudni a hely igazi nevét. Érdemesebb ez ügyben a vezetőhöz fordulni. A dusun közösségek fiatalabb tagjai gyakran nem ismerik a saját falujuk rendes nevét.

 

Május 29. - Inowantei felé: 3 óra, 5 mérföld; délkelet. Inowantei: 1 ház, 2 család; Gangar. To Tamalau: 4 óra, 6 mérföld; délkelet. Tamalau: 2 ház, 12 család; Selima.

Inowantei felé egy hegygerincen haladtunk, amelynek a legmagasabb pontját Deriginek hívják. Ez a csúcs 2650 lábbal van a tengerszint felett, és 1100 lábbal a Linogu folyó legközelebbi felszíne felett. A Linogu völgyét az előbb említett és egy ahhoz hasonló magasságú hegyvonulat határolja. A Linogu-völgy itt széles, az alján pedig nincs több hely, csak annyi, amennyit a folyómeder elfoglal.33 A Derigi déli lejtőjén egyetlen ház áll, ez alkotja Inowantei faluját. A közelében lévő erdőt balta - még a guttagyűjtők baltája sem - érintette soha. Ezek az emberek ugyanis nem ismerik a guttaperkát és a gumiról is csak keveset tudnak, mivel nincs rá nagy igény. A bozótoson átkelve tapasztalt embereim kitűnő minőségű guttahfákat és piros allamandákat láttak.

A Linogu-völgy nagyjából kelet-délkeleti irányba fut, és így tesznek a hegységek is, amelyeket délebbre láttunk. A hegyek vonala kelet-délkelet - nyugat-északnyugati irányban húzódik, ami keresztülhalad azon a vidéken is, amely korábban a tavas vidék volt. Ennek a két folyó, a Linogu és a Kinabatangan folyásához van köze.

Inowanteiből az összes férfit magunkkal vittük vezetőnek, vagyis összesen három embert. Bőségesen megjutalmaztunk őket, amiért elvezettek bennünket a Tamaluhoz. Egy pihenő során egyik lándzsájuk beleragadt a földbe, eldőlt, és egyik emberünket könnyebben megsebesítette a fején. A dusunok először halálra rémültek, de miután megnyugtattuk őket,

hogy nem fogjuk őket bántani, megnyugodtak. A sérült ember, egy sulu, elég fegyelmezett volt ahhoz, hogy ne rendezzen ámokfutást.

Egy másik incidenst is megemlítek, ami tegnap reggel történt. Amikor Mangitam felé körülbelül félúton jártunk, egy dusun odajött hozzánk, és arról panaszkodott, hogy eltűnt egy fejsze abból a kunyhóból, ahol mi a Bayaon előtti éjszakát töltöttük. Egyből megnyugodott, amikor kibontottam egy csomag vadonatúj fejszét, amiből választhatott egyet. Látta, hogy mi jól el vagyunk látva. A hiányzó fejszét, ha egyáltalán valóban eltűnt, az előző vezetőink lopták el, akik kagasinganok voltak. A belső területek dusunjai között azonban, ahogy hallottam a lopás nagyon ritka.

Az utóbbi két nap során a vezetőink vissza akartak fordulni a ‘rossz madarak’ miatt. A dusunok nagyon babonásak. De melyik civilizált ember mentes teljesen a babonáktól, melyek Schopenhauer szerint minden ember lelkének mélyén ott lapulnak. Ugyanez a filozófus mondja azt is, hogy a hétköznapi babonákban is van igazság, csakúgy, mint a rossz előjelektől való félelmekben is. A madaraknak itt a hangját figyelik, nem pedig a röptét, ahogy a dyakok és a rómaiak. Úgy tűnik, minden falunak megvannak a maga jó és rossz madarai. Különös ornitológia. Tegnap korán reggel valamilyen pacsirtaféle énekelt gyönyörűen, amikor a vezetőink hirtelen megálltak. ‘Mit gondolsz arról a madárról?’ kérdeztek (mialatt épp az iránytűt néztem). ‘Biztos vagyok benne, hogy jó madár.’ ‘Jó érzés hallgatni?’ folytatták a kérdezősködést. ‘Igen, de most már menjünk tovább!’ Engedelmeskedtek, és úgy gondoltam, hogy meggyőztem őket. Amikor azonban kezdtük megközelíteni a következő falut, a dusunok úgy döntöttek, hogy inkább visszaadják a fizetésüket, de nem mennek tovább a madár miatt. ‘Rendben, akkor abban a faluban majd szerzünk új vezetőket.’ Azonban ezek az emberek mégis elvittek minket addig, ameddig el akartunk jutni. Hogy miért? Mert az ő saját ‘jó madaruk’ időben hallatta a hangját. ‘Ezt hallva már nem félünk.’ Mondták, amikor egy szarvascsőrű madár károgása hallatszott a szárnyas énekesek hangja között.

A Derigi előbb említett hegygerince tekinthető a Moroli és a Linogu folyók vízválasztójának, illetve ha meghosszabbítjuk a vonalát kelet felé, akkor a Sugud és a Linogu vízválasztójának. Tamalaunál megtudtam, hogy ennek a vízválasztónak egy részét a Mentapok képezi, amely a Mentapok patakot a Linogu felé, a Tokad folyót pedig a Sugud felé irányítja. Úgy gondolom, hogy a Mentapok csúcs Sagolitan és Tampulong falvak közelében van, melyeket innen a Tamalan folyón lefelé egy illetve két nap alatt lehet elérni.

Danaotól Inowanteiig (nem ugyanaz, mint Ginowantei) a Linogu már 500 lábat esett. A két hely közötti távot a dusunok két nap alatt teszik meg gyalog. Inowanteitől a tengerig a Linogu szintje 1100 lábat esik. Ebből illetve a közepes nyolc láb/szekundumos átlagos folyási sebességből meg tudjuk becsülni a hosszát innentől a torkolatig, ami nem lehet több 100-120 mérföldnél (feltételezve, hogy nincsenek vízesések közben). A vízhozam a mai napon itt 3800 köbláb volt másodpercenként, ami kb. háromnegyede a Sugudénak Tinagasnál, amikor átkeltünk rajta. Míg azonban a Sugud hatszor akkorára is felduzzadhat, ez a folyó alig fogja megduplázni a jelenlegi hozamát. A Linogu jelenleg eléggé fel van duzzadva, biztosan sok eső volt az utóbbi időben a magasabban fekvő területeken. Mi magunk három egymást követő délután áztunk el. A folyómeder kőzete szabálytalan rétegződésű kloritpala, de sok bazalt is van benne, mindenfajta kvarcérrel.

Tamalauban szereztük a további információinkat erről a folyóról. Az odavezető út során többet kellett kúszni-mászni, mint járni. Ez jellemző, ha az ember folyó mentén gyalogol, vagy olyan hegyek között igyekszik célja felé, amelyek folyók mentén találhatók. A Linogu ezalatt az út alatt sehol nem volt mélyebb egy ölnél.

A Linogu, amit itt Kuananannak is neveznek, kétségkívül ugyanaz a folyó, mint a Labuk. Erre Mr. Pryer utalt először. Ezek az emberek azonban sem a ‘Labuk’ sem a ‘Lingkabo’ szót nem ismerik az alsóbb vidékeken használatos megnevezésként. És ez azért is furcsa, mivel nem csak a sulu kereskedők szoktak prahákban34 felmenni Inowanteiig, hanem maguk a dusunok is ellátogatnak az olyan messze lévő muszlim falvakba, mint például Rungus, amely állítólag egy napi útra van a tengertől.35 A Kinabatangant ők ‘Kagibangannak’36 és nem ‘Nabatangannak’ hívják, amely név Danao környékén és attól nyugatra használatos. Mr. Pryer egy levelében kedvesen megemlítette nekem, hogy a Bokis környéki bennszülöttek, a Labuk felső részén a Linogut a Felső-Labuknak tartják, és nem a Kinabatangan egyik ágának, amint azt én Danaoból jelentettem.

Az itt, vagyis Tamaluban szerzett információim szerint a folyó mentén így követik egymást a kerületek: Sogolitan, Tampulong, Dumpas és Rungus. Rungust alacsony vízállásnál négynapnyi kenuzás után lehet el-

érni, onnan pedig hét-nyolc napba telik visszaérni. Azt mondják, hogy a Tonuson folyó Rungus felett baloldalról torkollik bele a Linoguba. Ennek a folyónak a mentén fekszik Sogo és Labuh. A vendéglátóink soha nem hallottak Bokis nevű faluról. Nem is várhatjuk el tőlük, hogy ismerjék az összes falut egy olyan vidéken, ahol ilyen sok település van. Másrészről nem túl valószínű, hogy Mr. Pryer Tampulonig ment, mert akkor hallottunk volna a Mentapokról, vagy láttuk volna. Jelenleg az északi szélesség 5o45' fokán és a keleti hosszúság 116o59' fokán vagyunk. A Mentapok akkor válik megint láthatóvá, ha átkelünk a jobb partra és ott átkelünk a hegygerincen a Kinabatangan (vagy Kanibangan?) felé vezető úton. A jelenlegi helyünkről úgy néz ki, hogy a folyó kanyarogva, de dél felé fordul, a völgy azonban később délkelethez képest észak felé fordul. Azonban még az sem biztos, hogy a hely, amit múlt augusztusban Sandakan rezidense elért, az a Mentapok. A bennszülöttek nekem ugyanis azt mondták, hogy a hegység csúcsai nyugattól kelet felé haladva a következők: Mandawi, Mentapok, Monkabao. Azért írok ilyen sokat Bokisról, mert ha biztosan tudnám, hogy merre van, egyenesen arra venném az irányt, mivel fél tucat emberemet kell átjuttatnom a folyón. Szegény embereimnek szörnyen fáj a lába és a háta, nem is beszélve a vissza-visszatérő lázról. Megpróbálok velük eljutni valahogy Kagibanganba (Kinabatanganba?), amelyről azt mondják, hogy innen három nap alatt el lehet érni. Az a terv, hogy nyugatról megkerüljük a Mentapokot olyan messzire, amennyire a Siboku felé vezető út jelzi. Többségünk még két hétig tovább tudna menni, ezért nem lenne indokolt, hogy a keleti parthoz közelebb kerüljön az útvonalunk.

 

Május 30. - Adtam az embereknek egy napi pihenőt.

Az emberektől a következő sulu és mohamedán neveket hallottuk. Ezek az emberek az Alsó-Linogu mellett élnek és kereskednek. A dusunok a következőket ismerik: Datus, Sirakaya, Asebih, Sabendar, Dekula, Alun és Garal, amelyet Panglima Garalként is ismerik.

Meglepett, hogy majdnem mindegyik tamalaui ember tetovált, még a fiatal legények is. Ugyanúgy a mellükön, vállukon és karjukon vannak megjelölve, mint a Felső-Sugut környékén élő barátaink. Míg azonban azok a tetoválások a törzsek közötti háborúk hőseit jelölik, itt a Tamalau mellett egészen más jelentésük van. Amikor ezekre a bátorságjelekre utaltunk, mondták, hogy a szokásaik mások, mint a Bundo, Morali, Kagasingan, Lansat, stb. mellett élőké, utána pedig hallottunk egy történetet, ami a dusun lélek szörnyű oldalát is megmutatja. Jóllehet ők a szórakozá-

sukról gyermeki jókedvvel mesélték és vidáman nevettek azon, hogy kérdezősködtünk például arról, hogy hogyan lehet lassan kivéreztetni az áldozatokat és konzerválni a fejeket. Ez a ‘costumbre del paes’ a következőkből áll: amikor a ‘sulugok’ kárt tettek az ültetvényeikben, megöltek minden sulu férfit, aki csak a kezük közé került. A mohamedán főnökök, azért, hogy hozzáférhető maradjon a folyó, kibékültek a sulugokkal, mégpedig úgy, hogy a kárt szenvedett falunak adtak néhány szolgát, hogy megöljék őket. Ez úgy történik, hogy kikötözik a szolgát, átszúrják egy lándzsával a torkát, ezután a falu minden férfija belevág a remegő testbe. Aki ezt megteszi, jogot szerez arra, hogy viseljen egy tetoválást. Utána eltemetik a halottakat anélkül, hogy megtartanák a koponyát, ‘mert a sulu főnökök nem akarják, hogy ezt tegyék.’ [...] Biztosítottak minket arról, hogy ők nem az a törzs, akik állítólag az ilyen áldozatok vérét bambuszban felfogják, hogy utána azzal öntözzék a földjüket. De biztosan ők azok, akikről a Danao menti emberek azt mondták kelet-délkelet felé mutatva: ‘Ne menjetek arra, ők nagyon rossz emberek’. Az ilyen veszélyekkel először szembe kell néznünk, hogy később meg tudjuk őket szüntetni. Most már készek vagyunk két lábon járó emberevőkkel is találkozni Kinabatangantól délre.

 

Május 31. - A mai Morawandeibe való érkezésünkkor vissza kell utalnom néhány megjegyzésre, amelyet tegnapelőtt tettem. Amikor Tamalaunál voltunk, azt mondtuk a dusunoknak, hogy délen el akarjuk érni a nagy folyót, a Kinabatangant. Azt válaszolták, hogy Tamalau déli részén az egyedüli nagy folyó a ‘Kagibangan’. Azt mondták, hogy háromszor meg kell állnunk, méghozzá Mirawandeinél, Kopuronnál és Sindobonnál, ez utóbbi a Kagibangan partján fekszik. Ma reggel jutott eszembe először, hogy még nem is keltünk át a jobb partra, és hogy a Linogu továbbra is dél felé folyik. Aztán rájöttünk, hogy Mirawandei a Linogu völgyében van csakúgy, mint a második állomásunk. Végül kiderült, hogy a Kagibangan a Linogu egyik jobboldali mellékfolyója, amiről tegnap nekünk nem mondtak semmit. A Kinabatangant a mirawandeibeli emberek Meliannak hívják. Erről a névről korábban északon azt hallottam, hogy egy Kinabatangan kerületbeli törzs használja.

A mai és a tegnapi hely között elmentünk Garak és Tadaron falva mellett. Nincs kétségem afelől, hogy Bokis mellett is elmentünk, de nem tudtunk meg róla semmit még a mostani vendéglátóinktól sem. Érdemes megjegyezni, hogy ezek a bennszülöttek valódi dusunok, és eddig nem gyűjtöttem egy tucat csak rájuk jellemző szónál többet. Majd mind-

annyian beszélnek tindalul, egy olyan dialektust, amelyet mindenki ismer a társaságunkból, leszámítva egy arab és egy kínai fiút. Ezért valószínűleg nem lesz lehetetlen velük beszélgetni. Ez jól mutatja, hogy itt hogyan tapogatózhatunk a jó út után. A dusunok nem szoktak megalapozatlan badarságokat beszélni, de azért mindig meg kell győződni a saját szemünkkel is a dolgokról.

A Tamalautól délre lévő folyópart egyes helyeken lapos és lalang fű borítja. A krokodilok errefelé néha megeszik a dusunok kutyáit, disznóit, sőt néha magukat a dusunokat is, ami mutatja, hogy a Linogu ezen pont és az alsóbb vidékek között nem sekély. Az általában jelentős mélységéről tanúskodik a neve is, ‘Linogu’ ugyanis azt jelenti, hogy ‘mély víz’. Ugyanez bajow és sulu nyelven úgy van, hogy ‘Lingkabo’. Az összes itteni falu magasan a folyó szintje fölött fekszik, Inowantei például 500 lábbal, Tonalau 500 lábbal, Mirawandei pedig 700 lábbal. Ültetvényeik számára olyan helyeket keresnek, melyek a folyó felől nem láthatóak, és az emelkedésük ugyanolyan meredek, mint az esésük. Amikor megkérdeztük az embereket, miért laknak olyan magasan, azt mondták, hogy félnek a dumpasoktól, egy muszlim közösségtől, akik körülbelül a tenger felé félúton laknak.

Innen látjuk a Kinabalut, a legmagasabb csúcsa 317o-ra van, a Wodanhegy pedig 220o-ra. A Wodan - a név az északi mitológiára emlékeztet - a ‘Gerinc-hegyvonulat’ legészakibb csúcsa, amely a térképeken úgy van jelölve, mintha a ‘Tó’ déli partja mellett lenne. Becslésem szerint a Wodan 8000 láb magas és valószínűleg a hegység központja.

 

Június 1. - Képzeljük el, hogy lázasan ébredünk, és addig várunk, amíg a fáradtságtól valahogy el tudunk aludni, és egy csapat lány egész éjszaka magas hangon énekli, hogy ‘holnap disznót fogunk enni, mert a disznót szeretjük’. Így jártak a beteg társaim és én is az utolsó éjszakámon. A dusunok ezt ‘Korintannak’ nevezik és nagy ünnep előtti virrasztást jelent. Mirowandei lakói jól fogják magukat érezni. Nyugatabbra nincs ilyen szokás. Mi a magunk részéről nem kapcsolódtunk be.

Errefelé nincs más jószág, csak sertések, és nem terem más gyümölcs, csak banán és durián. Mintha ez nem lenne elég! Gondoljunk bele, durián! A dusunok a pakalahan szót használják rá. Ha lehet valamilyen titkos reménységünk ezzel az úttal kapcsolatban, akkor az az, hogy Tampasukba visszaérünk, mire terem a durián, ami kb. hat hét múlva lesz.

Miután leereszkedtünk a hegyoldalon, tutajokat építettünk. Ezeken hajóztunk, amíg el nem értük Si Hino, egy sulu ember házát. A távolság

csak öt mérföld, a folyó békés. Az esetleges zátonyok mellett mindig vannak kis csatornák, amelyek elég mélyek egy kis hajónak. Megjegyzendő, hogy a folyó egy ölt esett, mióta legutóbb megmértük Inowanteinél.

Si Hino háza érkezésünkkor kórteremmé változott. Csoportunk vezetőjét ledöntötte lábáról a láz.

 

Június 2. - Remélem, hogy betegségem, nem fordul olyan fájdalmas lázra, mint tavaly. Az embereim is kezdenek meggyógyulni. Igazán csak öten betegeskednek közülük. Mivel dusunok módjára élünk, és ezáltal a furcsa étrend és az éghajlatváltozás hatásaitól mentesültünk, nem maradt más, mint hogy ezt elsősorban annak a körülménynek tudjuk be, hogy Cockle sebész úr jó szerencséjét magával hozta az expedíciónkra.

Ezt a kerületet Mangkalabunak nevezik, két napi evezésre van Dumpastól. A vendéglátónk, Si Hino egyedül él a folyóparton. Azt mondta nekünk, hogy a dumpák igazából tambonuák, akik a Sugut és a Paitan vidékéről érkeztek, és áttértek a másik vallásra.

A Linogu az északi szélesség 5o38'-nél van, mivel a Danao óta megtett út több, mint felében kelet-délkelet felé, majd dél felé folyt. Si Hino azt mondja, hogy a folyó valamivel lejjebb kezd el kelet felé fordulni, ahogy az a tengerészeti térképen a Labuk torkolatánál is látszik.

A Kinabalau most, hogy levetette felhőkabátját, napkeltekor északnyugat-3/4 északi irányban látszik.

 

Június 3. - Liposu felé: 7 óra (tutajjal). 21 mérföld. Délkelet.

Mivel nem volt út Mangkalabuból a Kinabatanganhoz, a Linogun kellett tovább leereszkednünk. Ezt tettük huszonegy mérföldön keresztül, és egy Liposu nevű háznál álltunk meg éjszakára. Ez a ház is elég közel áll a folyóhoz. Csak annyit láttunk belőle, mint az útmenti falvakból, amelyekből valószínűleg sok van. Ez a hely Tampulong kerülethez tartozik, Sogolitanhoz, amelyen ma keresztüljöttünk, de a lakosai állítólag különösen rossz viszonyban vannak a dumpasokkal,37 és ezért majdnem teljesen láthatatlanok.

A Linogu kanyarulatai miatt elsősorban délkeleti irányba haladtunk. Nincsenek zúgók a Linogu- vagy Laibuk folyón, amelyek megszakítanák

ezt, a Társaság belsőbb területei felé vezető ideális útvonalat.38 Ugyanez annál alkalmasabbnak tűnik, minél alacsonyabb a víz. Magas és őserdővel borított partjai vannak. Ezen a részen, ahogy Tamalaunál is, a kőzet kloritpala, és mészkő. A Kagibangan két ágra válik szét, azután pedig jobb felől valamivel Si Hino háza alatt torkollik bele. Onnan felfele a Linogut Kuananannak, azaz ‘jobboldalinak’ nevezik, ami megkülönbözteti a Kagibangantól, ami ‘baloldalit’ jelent. A Kagibangan a kisebb a kettő közül. A dusunok azt mondják, hogy a Kitondru-hegytől folyik, amit én, amikor Mirawandeinél megmutatták nekem, a Kiawawi-Mukabbeli Bolinkadusként azonosítottam. A Kagibangan vize akkor eléggé áttetsző volt, és láttuk, hogy több mint egy mérföldön át nem keveredik a Linogu iszapos vizével, és végig a jobb part közelében marad.

A számos hegy közül, melyek a Linogu mentén emelkednek, a Mentapok pereme a legmagasabb. A főcsúcsot azonban nem láttuk, amely korábbi becslések alapján ettől a helytől (azaz Liposutól) észak-északnyugati irányban fekhet.

Azon a helyen, amely a Sogolitan alsó határának tűnik, a dumpák iránt érzett ellenszenv különös megnyilvánulását láthattuk. Ezen a helyen egy kötél (vagyis rattan) volt kifeszítve a folyó fölé, amelyről különböző barátságos jelképek, mint például kihegyezett bambusznádak, balták, hurkok, stb. lógtak.

 

Június 4. - Punguh felé: 3 óra, 8 mérföld (tutajon); kelet-délkelet.

A család, melynek előző este vendégszeretetét élveztük, csak üveggyöngyöket volt hajlandó elfogadni a rizsükért cserébe. De hogy minden ‘gyermekemről’ (ahogy a bajow-k nevezik magukat) gondoskodjak, Punguhig kellett tutajoznunk. A két hely között a guttagyűjtők dél felé vágnak át a bozóton, ha el akarják érni a Meliant (a Kinabatangant). Azaz először a Kuon Kuon patakon mennek, mely belefolyik a Kinabatanganba, de az út mentén öt teljes napig nincs semmilyen falu, és a Kuon Kuon mentén fa sincs, amelyből tutajokat lehetne készíteni. Itt meg kell jegyeznem, hogy Mirowandei alatt nem nő bambusznád a Linogu mentén, ‘bilian’ azaz sarawaki vasfa azonban bőven rendelkezésre áll. A gutta- és kámforgyűjtők, amikor a Kuon Kuonnál vannak, kenukat vájnak, melyeket, ha nem használnak, elrejtenek az erdőben. Számunkra is ez a lehetőség

kínálkozott, vagy az, hogy hozunk kenukat a vízválasztótól. Végül az utóbbi mellett döntöttünk, nyilvánvaló okokból.

Punguh és Buis az utolsó nem mohamedán falvak a folyó alsó szakaszán. Lakóik Tambonuák. A folyón ma lefelé evezve elhaladtunk pár dumpa csoport mellett, akik épp a guttát dolgozták fel, amit a környező erdőkből hoztak. Mindkét változatot ismerik. Punguhban is találkoztunk dumpasi emberekkel. Mindannyian beszélnek sulu nyelven a Tambonus,39 vagyis a saját nyelvjárásuk mellett, és elég jó benyomást tettek rám. Én azonban magam részéről inkább a ‘kafirok’ azaz a ‘hitetlenek’ Tambonuas nyelvjárását kedvelem.

Liposutól dél-dél-kelet felé emelkedik a Melise hegység, amelynek legmagasabb csúcsa hozzávetőlegesen 4000 láb magas. A nyugati és az északi dusunok úgy hiszik, hogy a Mentapok és a Meliao legalább olyan magas, mint a Kinabalu. A Mentapokot láttuk ma délután. A legmagasabb csúcsa északnyugat ½ nyugatra van tőlünk, valószínűleg nem magasabb 7000 lábnál. A Mentapok egy kelet-északkelet-nyugat-délnyugati irányba húzódó tíz mérföld hosszú hegység. Ha felmásznánk a legmagasabb csúcsára, a Mandawira, nagyon jó lehetőség kínálkozna a környék pontos leírására. A Mentapok a legmagasabb azok közül a szabálytalan alakzatok között, amelyek megtöltik a ‘tavat’.

 

Június 5. - A három kenu beszerzése az egész napunkat igénybe vette. Gondolnunk kellett beteg társainkra is. Úgy döntöttem, hogy tíz embert leküldök a folyón, hogy előkészítsék további utunkat Sandakanba. Ezért adtunk nekik tíz napra elegendő kereskedelmi felszerelést, gyógyszert és egy maláj levelet Labuk vidék és folyó főnökeinek és hajiainak40 címezve. A levélben leírtuk az embereink helyzetét és megkértük őket, hogy segítsék az embereinket mindenben. Különösen megkértem őket, hogy juttassák el őket valamilyen hajón Elopurába, ahol Mr. Pryer megtérítené a költségeiket. Neki leírtam nagy vonalakban az utunkat Bongontól kezdve, és hogy merre szándékozunk ezután menni. Holnap reggel a csapatunk kettéválik. Ebben a helyzetben ez a legtöbb, amit a betegeinkért tehetek. Az alapján, amit a dumpasi emberektől hallottam, nem aggódom a biztonság miatt, a folyónak innentől a tengerig tartó szakaszán. Az embereink visznek magukkal négy puskát és egy revolvert

a krisek41 mellett. A vezetőjük, Hussein pedig elég bátor ahhoz, hogy bármilyen kísérletet elhárítson, ha valaki el akarná fogni őket. Erről eszembe jut egy másik eset. Azután, ami a nyugati parton történt egy olyan koronagyarmat közelében, mint amilyen Labuan, a rossz előérzetem is érthetővé válik.

A Punguh körüli kerületet Delamasonnak hívják. A folyót itt már Labuknak nevezik. Bokis csak egy kis távolságra fekszik tovább lefelé a folyó partján. Ezek az emberek nagyon jól emlékeznek Mr. Pryer múlt augusztusi látogatására. Úgy tűnik, nagyon le vannak nyűgözve, hogy a Datu Bandara42 a szövetségesük. Innentől Bokisig a következő kampongok43 vannak: Mankap, Buis, Anchuon, Togoron és Sumilad.44 A maradékról Mr. Pryer részletesen beszámolt, én ezért nem ismétlem meg, amit mendemondákból hallottam.

Elég annyi, hogy a Labuk is lakott, és népesebb, mint Bokis. A falvak azonban, ahogy Tamalauról és Sogolitanról mondják, olyan helyen fekszenek, mintha lesben állnának a dumpasi emberekre. Általánosságban kijelenthető, hogy a népesség Észak-Borneó felföldjeivel összevetve nagyon lecsökken. Kelet felé a csökkenés gyorsabb ütemű, mint nyugat felé, míg dél felé a népsűrűség növekszik. (Lásd Kanupir-völgy és Tambunan.) Ez nem jelenti azt, hogy a Társaság területének sulu oldala kevésbé lenne lakható, mint a többi. Ezek a területek igazság szerint mindenki előnyére benépesíthetők, és Sandakan kormánya is törekszik a probléma megoldására.

A Linogu Punguhnál 324 lábbal fekszik magasabban a tengerszint fölött. A Tongod név állítólag egy folyót és egy falut jelöl Bokis alatt, és Tangodra emlékeztet, amelyet Pinowanteinél emlegették (Mukab-Pinowantei), mint egy Mentapok-közeli törzs nevét.

Ami a rizskészleteket illeti a dumpasi emberek, úgy tűnik nagyrészt a dusunokra vannak utalva. Ebből származnak a viták és az ellenségeskedések. A mohamedán közösségnek mindig problémái vannak az étellel, soha

nem termelnek annyit, amennyi fedezné a fogyasztásukat, és gyakran csak édesburgonyát termesztenek, amit alig kell gondozni. Az indiai kukoricát, ezt az egészséges és bőven termő gabonát, még nem nagyon értékelik.

A dumpasi emberek segítségért fordultak hozzám Sogolitannal szemben és egy Tambonuas kontra Tambonuas ügyre. Az előbbiben egy hazugságról van szó a padi-készletet illetően, az utóbbi pedig egy lopási ügy. A pereskedőknek azt mondták, hogy az ügyüket én a sandakani helytartó elé viszem. Mindenesetre azt szerették volna, ha ezt teszem.

Punguh főnökének, Pangerapannak jó érzéke van az illemhez. Jól érezzük magunkat a tiszta és tágas házában. Este tartottak egy rögtönzött koncertet, amikoris egy Tambonua dalt énekeltek, amiben részt vett néhány emberünk. A dallam monoton volt, de az előadásnak nagyon otthonos hangulata volt, mert az emberek lassan jártak körbe a Damar45 fénye körül. Közben úgy fonták össze a kezüket, mint a ‘The days of auld lang syne’ című dalnál szokás.

 

Június 6. - A Labuk torkolata háromnapnyi nyugodt utazásra van tőlünk, de légvonalban csak 34 tengeri mérföld. A tőlünk elbúcsúzó betegek leereszkedtek a folyón, mi pedig felfelé haladtunk rajta. Mi csak pár mérfölddel mentünk Punguh fölé. Guttagyűjtőket szereztünk, hogy vigyék a csomagjainkat, de nem segítettek a kenuk cipelésében. Ez volt a kikötésük. Ezért a csomagjaink elérték a fentebb említett Kuon Kuon folyót, ami után a tambonuasi emberek elbúcsúztak tőlünk. A vízválasztón át vezető út csak négy mérföld, a legnagyobb kenunk 27 láb hosszú. A talaj nagyrészt dimbes-dombos, a legmagasabb pontja csak 180 lábbal fekszik a Linogu, 170-nel a Kuon Kuon és 580-nal a tenger szintje fölött. A növényzet egy szép, öreg erdő, elég sűrű aljnövényzettel. Megtettük, amit tudtunk, de nem sikerült előző éjszaka eddig a patakig jönni a kenukkal. A heves eső nagy akadályt jelentett, és jelent még most is. Olyan volt, mintha minden levél piócává változott volna, és mindegyik ellenünk fordult volna. De inkább egy unciányi vér egy piócának, mint egy csepp egy szúnyognak.

 

Június 7. - Ma reggel kenuinkat egy számunkra ismeretlen folyórendszerre tettük le. Sajnos a leghosszabbról kiderült, hogy eltört, pedig olyan óvatosan vittük, mint egy koporsót. Miután megpróbáltuk bedugaszolni a lyukat, elindultunk. Nem szégyellem beismerni, nem tudom, hogy ez a patak hol folyik bele a Kinabatanganba, de attól tartok, túlságosan kelet

felé. Ebben a bennszülöttek sincsenek azonos állásponton. Néhányan azt mondják, hogy a Kuon Kuon torkolatától két nap alatt el lehet érni a tengerhez, míg mások azt állítják, hogy annyi, mint amennyi a világ teremtéséhez szükséges.

Nyilvánvaló, hogy a Kuon Kuon összeköti a Meliaot a Kinabatangannal, ahogyan a Talupid teszi azt a Linogu felé. A Kuon Kuon, ahonnan mi elindultunk, csak tíz yard széles, és sok zátony van rajta. A folyása, a mostani félig megáradt állapotához képest, mérsékelt. Üledékes mederben folyik, tizenhárom mérföldön keresztül egy követ sem látni. A part menti növényzet trópusi őserdőre jellemző. Guttát és kámfort innen nem gyűjtöttek még, és amíg ezt nem teszik meg, a rattan46 is kárba vész. Milyen gazdag itt az őserdő, és micsoda állatvilág! A szarvasok és a bölények mellett láttunk hatalmas orángutánokat is. Nagyon sok van Argus-pávából is.

 

Június 8. - A folyó ezen a részen átlagosan húsz yard széles, és sokkal több víz van benne, mint farönk, de vannak fatörzsek az utunkban, amelyek miatt ki kell üríteni a kenukat, és át kell őket emelni fölöttük. Egy helyen egy víz alatti faág komoly gondot okozott nekünk. Az első kenu elment mellette, de a másik kettő, a legnagyobb és a legkisebb hajó, megfeneklett rajta. Az árapály erős volt, a víz két öl mély, és a krokodilok, nos, rájuk nem számítottunk. Mindenki próbálta menteni magát, ahogy csak tudta, és próbáltuk menteni a felszerelésünket is. Egy kosárnyi gyöngyöt és sárgarézt elvesztettünk, emellett egy Snider puskát, két krist, egy dárdát és néhány edényt.

Ma elhaladtunk két csoport labuki mellett, akik guttával foglalatoskodtak.

Az erdő ugyanolyan, mint amilyennek fentebb leírtam, a talaj is olyan, mintha vízszintes lenne.

Már egy jó ideje nem láttunk köveket, de az elsők egy elég nagy és veszélyes zúgónál tűnnek elő. A csónakjainkat és a holmijainkat a szárazföldön kell továbbvinnünk. Közben éjszakára levélkunyhókat ácsolunk. Ha a Kuon Kuon is használható, ezek a zúgók minden bizonnyal csökkentik a hajózhatóságát. Becslésem szerint félúton vagyunk attól a ponttól, ahol a folyó a Kinabatanganba torkollik. A kőzet kvarc.

 

Június 9. - Reggel az első dolgunk az volt, hogy a part mentén levittük a csónakokat és a holmijainkat a zúgó aljára. Itt újra vízre szálltunk, és boldogan eveztünk tovább, amikor egy éles kanyar után egy farönk majdnem

egészen eltorlaszolta a folyót. A sodrás, amely ezen a ponton hat csomóra gyorsult fel, az első kenut oldalról nekivágta ennek a nagy akadálynak, felborította, és tönkretette. Az elszenvedett veszteség nagyobb, mint tegnap volt, majd minden szerszámunk és gyógyszerünk elsüllyedt, hogy személyes dolgainkról ne is beszéljünk. A másik két kenu egy kicsit messzebb és hátrébb volt. Sokáig nem is láttuk őket. Rossz előérzetem, hogy valószínűleg fennakadtak egy korábbi ágon, igaznak bizonyult. A leghosszabb kenu került elő utoljára. Nagy lék volt rajta és embereim elmondták, hogy mindketten megfeneklettek. A legkisebb kenu pedig, ami új volt, darabokra tört. Az emberek és a csomagok épségben voltak, és gyalog mindenki beért minket. Végső esetben gyalogoltak volna tovább a következő faluig, még akkor is, ha az két napba telt volna. Egyből elküldtem az első kenut, hogy próbálja meg elérni a következő falut. Siessenek, ahogy csak tudnak és hozzanak segítséget. Odaadtuk nekik a kereskedelmi cikkeink nagyját és az összes papírunkat, a rizst megtartottuk. Egy keveset náluk hagytunk abból a kevésből, amink volt, hogy legyen náluk egy étkezésre való. Mi, a magunk részéről, várunk a hátra maradt embereinkre, aztán megyünk tovább. Így három emberünk útra kelt egy kenuban, míg mi a másodikban vártuk a kilenc másik embert.

Amíg így vártunk, egy darázsraj támadt ránk. Egy negyed mérfölddel lejjebb azonban menedéket találtunk. Egy idő után arra jutottunk, hogy a barátaink biztos átvágnak majd a bozótoson, mivel errefelé a folyó elég sokat kanyarog. Ezért pár mérföldet továbbhaladtunk. Eközben beleütköztünk egy víz alatti sziklába és megfeneklettünk. Egy újabb csomagunk elsüllyedt. Ha ez ilyen ütemben folytatódik, nem marad semmink, mire elérjük a Kinabatangant. A víz iszapos, gyorsfolyású és mély. Minden értékes dolog elsüllyed benne, és örökre elvész, csak az apróságok maradnak fenn rajta, köztük az Ön alázatos szolgája, az író.

A reggeli indulástól, a zúgóktól kezdve hat mérföldet haladtunk, kilenc emberünk pedig félúton partra vetődött. Ezen a helyen megálltunk éjszakára. Itt kiabáltunk a társainknak, és főztünk nekik. Már csak egy kis főtt rizsük van.

A Koun Koun egyre szilajabb, valószínű, sok eső volt a felsőbb részeken, ahogy itt nálunk is az elmúlt három éjszaka.

 

Június 10. - Egy próbákkal teli nap. Éjfél körül felébredtünk a levélkunyhónkban, elázva. A víz este óta másfél ölt emelkedett. Visszavonultunk egy magasabb helyre, a víz követett minket. Reggel a kis csónakunkban küszködtünk, nem volt se bambusz, se más úszó fa, amely kicsit stabi-

labbá tehette volna kenunkat. Tizenegy kötélhossznyi távon ment ez így, a tizenkettediknél beleakadtunk egy faágba, amely egyébként 18 lábbal lenne a folyó közepes szintje fölött. A kenuért folytatott küzdelem rövid volt, de végül el kellett engednünk, vele együtt pedig a rizses kosarat is.

Az embereim között most csak egy illanun van, két másik illanun volt abban a beteg csoportban, amelyiket a Labukon leküldtünk Sandakanba. Jellemző, hogy a bajowk segítik egymást, és megpróbálják menteni a felszerelést, az illanun pedig mindent veszni hagy, és egyből a part felé veszi az irányt. Ez az illanun és legtöbbünk úgy úszik, mint a cápa, és mégis látni kellett volna, hogy ezek a merész bajowk milyen kegyesen köszönték meg Istennek, hogy megőrizte a saját életüket, és, hozzá kell tennem, a főnökükét. A Koun Koun áradáskor igazi vadvíz.

A bal partra kerültünk, a hiányzó társaink állítólag a jobb parton voltak. Gyalog járva észrevettük, hogy a talaj ezen a részen erősen töredezett. A folyó menti dombok között sáros pocsolyák vannak, néhányuk most elég nagy. Ezek közül néhányat átúsztunk, a többit megkerültük. Ilyen nehézkes körülmények között csak keveset lehetett haladni. Napnyugta körül elkészítettük a szokásos sátrunkat ágakból és levelekből. Ekkor a folyó felől kiáltást hallottunk, válaszoltunk rá. Igazából mi folyamatosan kiabáltunk egész nap. Felismertük a kilenc hiányzó társunk hangját. Tutajokon voltak. Ketten közülük készek voltak átúszni egy tavacskát és felmászni egy meredek hegyoldalon, hogy csatlakozzanak hozzánk. Jutalomból csalódást kellett nekik okoznunk, ‘Tudtok nekünk valamit enni adni?’ kérdezték zihálva.

 

Június 11. - Egy viharos éjszaka után először a második tutajon lévő társainkat kerestük meg. Négyen voltak rajta. Hárman inkább egy fatörzsön úsztak, de őket nem látták tegnap reggel óta. Annak a két embernek a tutaja, akik velünk töltötték az éjszakát, összetört. Miután meggyőztük a tutajon lévő embereket, hogy menjenek a faluba, elváltunk egymástól. Két mérfölddel később egy újabb kiáltást hallottunk lentről. A négy hajósunk visszatért. Hajótörést szenvedtek, és inkább gyalog jöttek. A favágók egy kanyargós ösvényt vágtak a dzsungelbe. Eközben azonban a kezük egyre jobban elfáradt. Micsoda tárháza ez az erdő azoknak a dolgoknak, amelyek értékessé tesznek egy trópusi területet! Azonban ezek között a csodás fák között semmi nincs, amit egy homo sapiens megehetne vészhelyzet

esetén.47 A bajowim, sem tudták, hogy mit tegyenek, pedig ők a dzsungelben nőttek fel, és tudták, hogy hogyan találjanak élelmet.

Ekkor azt mondtam nekik, hogy menjünk a folyó felé, ahol korhadt törzsekből tutajokat készíthetnénk, mivel a friss fa olyan nehéz, mint a vas. Az emberek már nem bírták a folyamatos hegymászást. ‘Igen, mester’, mondták, ‘maradjunk a folyónál, sokkal jobb a folyóparton meghalni, ha már egyszer meg kell halnunk.’ [...] Az európai, bár szintén éhes, mégis jobban táplált, mint ők, így erre tudta azt válaszolni: ‘Biztosan meg kell halnunk, de még nem most.’

Ezután nem sokkal elértünk egy helyet, amely korábban ültetvényes terület volt. A füvek és cserjék között a bajowk feléledtek, csakúgy, mint az író. Gyakorlatilag legeltünk. Ekkor hallottuk a három társunk kiáltását, akik elmenekültek az ár elől, és biztonságban elérték a falut. Most minket kerestek egy szép kenuval, velük volt Orang Kaya48 Binua is Parayonból. Mindannyian vízre szálltunk, és elmentünk Parayonba. Késő este érkeztünk meg Orang Kaya házába, ami a folyón felfelé a legtávolabb állt.

Három társam, akikről azt hallottuk, hogy egy farönkön úsznak, sajnos még mindig nincsenek meg. Amikor ide jöttünk, megegyeztünk egy guttagyűjtő csapattal, hogy még ma éjjel lehajóznak a Koun Kounon, hogy megkeressék az embereket. Holnap reggel magam teszek további lépéseket.

 

Június 12. - Ujjongtam, mikor társaink visszatértek. A farönkükbe kapaszkodtak, mikor felvették őket. Egyikük lába elzsibbadt, egy másik folyton hányt, a harmadiknak semmi baja nincs. Négy nap küzdelem a krokodilokkal!

Négy és fél mérföldre innen, ahol találkoztunk Orang Kaya Binua csapatával, a Koun Koun neve Lukanra változik. Ezen a néven folyik bele a Kinabatanganba, de állítólag az még egy napnyi evezésre van. A Linogu embereitől kapott információ egyelőre igaznak tűnik, a Koun Koun torkolata tényleg négynapnyi hajóútra van lefelé a folyón. Ott, ahol megváltozik a folyó neve, vagyis ott, ahol felvettek minket, ott állt Sapaan, egy régebbi falu, ott is belefolyik a folyóba egy patak, a Luon do Parei a folyó bal oldalán. Alatta a part lapos, a dzsungelt pedig elhagyott ültetvényes terület szakítja meg. A folyó 50 yard széles, kellemes, és túl mély ahhoz, hogy sok zavaró ág legyen benne.

Ezen a részen elsősorban rizst és cukornádat termesztenek. A tambonuasi emberek tudják, hogyan kell készíteni nyers cukrot. Orang Kaya Binua érkezésünkkor egy csészényi melasszal és egy tömb tengeri sóval ajándékozott meg bennünket. Heuresement dans ce cas les extrémes ne se touchaient pas.49 A dohány minősége még rosszabb, mint a talajé, amelyen termesztik. Elég jól értem a gondokat, amelyeket nekünk az eső okozott,50 amikor látom, hogy a rizs itt két láb mély vízben áll. Tampasuknál nem telt el ennyi az évszakból, ott még csak most készülnek a rizsföldek trágyázására. Másrészről a Kinabalu ‘mögött’, azaz kelet-délkelet és északkelet felé - az eső sokkal később érkezik, mint a nyugati parton (lásd Marudu napló: szeptember és november).

A folyóhoz járnak sulu és sagamo (bajow) kereskedők. A Lukan lakosai nem áttért tambonuasiak. Hajlanak az iszlámra, mert többnejűek. A dusunok rendszerint nem azok, helyesebben, általában elvesznek egy második feleséget, ha az első már megöregedett. A vallási nézeteik középpontjában az áll, hogy haláluk után felkerülnek a ‘Nabalu’ csúcsára - a dusunok általában ezt hiszik. Ha egy dusun érzi, hogy közeleg az élete vége, hagyja megnőni a körmeit, ‘hogy fel tudjon mászni a Kinabalu meredek és csupasz falán’. A Kinabalu víznyelőiből folyó vizeknek van is egy különleges nevük (Tatse di Nabalu): ‘Bennük fürödtek a halott dusunok’. Tekintettel arra, hogy a jómódú dusunokat temetés előtt két korsóba teszik, a gondolat, hogy ők haláluk után egy túlvilági hegymászóklub tagjai lesznek, elég nevetséges.

Miután volt lehetőségem négy egymástól elég messze lévő folyóban megfigyelni a tambonuákat, biztonsággal állíthatom, hogy jó néhány szempontból felsőbbrendűek, mint az átlag dusunok. Észak-Borneó bennszülötteire általánosan jellemző a szorgalom és a jó megfigyelőkészség, a tambonua azonban nem iszik, nem piszkos, és nem csak hogy nem jellemző rájuk semmilyen vadság, de meg van bennük a tiszta maláj nép jóságos természete, méghozzá a jó érzék a tisztességhez és az illemhez.

Délután újra felhajóztam a Lukanon három mérföldet addig a pontig, ahol tegnap este eltértünk a folyó vonalától.

 

Június 13. - a Kinabatangan felé vezető úton nem számoltunk többet huszonöt háznál, melyek egy ötmérföldes folyószakaszon voltak elszórva. A

folyóból még 15 és fél mérföld van hátra. Ezzel együtt a Lukon folyó 20 mérföld hosszan hajózható áradáskor, akár egy tíz láb hosszú gőzössel is. Ehhez adna a Koun Koun még harmichat mérföldet kis hajók esetében, ebből azonban csak tizenegy van a zúgók alatt. Egészében nézve, ez egy tisztességes vízi út lehet a Kinabatangan (Meliao) és a Labuk (Linogu) közötti terület felé. Úgy tudom, hogy a Lukan Koun Koun a Kinabatangan lejelentősebb mellékfolyója, amely két részre is osztja a forrásvidékét.

Hogy ez a hosszú szakasz (Labuk és a Kinabatangan között) nagyrészt lakatlan, nem jelenthet akadályt, hogy gutta-, gumi-, kámfor-, méhviaszés rattanforrásként lehessen hasznosítani. A Koun Koun két végén csak kis területen kezdték el a gyűjtést, de ez alig-alig látszik ezen a hatalmas területen.

Fentebb 25 ház tartozik három faluhoz, Parayonhoz, Seroihoz és Bolikonghoz. A legutóbbiban lakik a vezető, Laksamana Tabaku. A Datu Bandara látogatásakor a Laksamana faluja Bintasannál51 volt a Kinabatangan partján, (a Sulu Semudban fekvő) Kuala Semudtól ‘egy gongszónyi hallótávolságra’. Azóta leköltöztek ehhez a folyóhoz.

A Lukan mindkét oldalon elárasztja a vidéket. A Kinabatangan is magasan állt. Sabougan fölött háromnegyed mérföldre éjszakáztunk, mert nem tudtuk, hogy a falu ilyen közel van.

 

Június 14. - Azok közül az emberek közül, akik lesodródtak a Koun Kounon, egyikük komoly betegségben szenved. Attól tartok, a láz mellé vérhas is társult. Három másik ember is képtelen a munkavégzésre. Ezért ezt a négy embert a rendíthetetlen Sawad védelme alatt, aki tud sulu és sandakani nyelven is, egy biztonságos kenuba ültettem, és elküldtem őket Sabonganból. A készleteik elegendőek lesznek Malapiig, és visznek magukkal egy levelet a Datu Hajinak, aki ott a Társaság ügynöke. Datu Haji olyan ember, aki biztosan fog segíteni nekik. Ez kétségtelen, az itteni emberektől egyre csak azt hallom, hogy itt már majdnem annyira otthon vagyunk, mintha csak Elopurában lennénk. Általánosan tisztelik, és bíznak a jelenlegi urukban, a Társaságban. Ugyan Pangeran Aami nem volt Sabonganban, találkoztam ott néhány kereskedővel és bennszülöttel a folyó más részeiről. Idézhetnék tőlük egyet és mást, amely megmutatná, hogy milyen szépen átformálódott ezeknek az embereknek a gondolko-

dása, és hogy mennyire tudatában vannak az egyre növekvő jólét és az ő saját korábbi nyomorúságos helyzetük közötti különbségnek. Most már eleget írtam a naplómba.

Természetesen írtam Mr. Pryernek. Malapiba állítólag három nap alatt odaérünk. Most már csak tíz emberem van, közülük egyesek egy kicsit félnek, de mindannyian készek még ‘három hónapot’ továbbmenni, ahogy ők mondták.

Most újra magasabb területek felé kell haladnunk, hogy aztán a Kinabatanganon felhajózzunk egészeg Quarmote-ig, ahonnan egy ígéret szerint kapunk információt egy Sibokuba vezető útról. Napnyugta előtt hét mérföldet tettünk meg Sabonganból, azaz két mérföldet Kuala Tukantól. Ott letáboroztunk. A folyó sodrása túl erős az olyan fáradt evezősöknek, mint a mieink. A Kinatangan, ahogy hallottam, elég nyugodt folyó ha nincs árvíz, kivéve valamivel feljebb.

A Kinabatangan partjairól, stb. nem nagyon tudok semmit sem feljegyezni. A dzsungel kevésbé tiszteletet parancsoló, mint a Koun Koun, a Linogu és a Sugut mentén. Azonban annál könnyebb lesz kiirtani a dzsungelt mezőgazdasági célokból. A friss termőfölddel nagy termelékenységet érhetünk el. Jelenleg a Kinabatangan kilépett medréből, és egy tekintélyes terület lagúnává változott. A folyó üledéke igazi nílusi mértékű.

Nincsenek eszközeim, hogy megmérjem a folyó sebességét, még az órám is elromlott. Becslésem szerint a Kinabatangannak itt (azaz a Lukan torkolata után) másodpercenkénti 30200 köblábas hozama van, ennek kb. a tizenketted része a Lukan hozama. A magassági adatok ugyancsak hiányoznak a felmérésbőla Koun Kounon ért veszteségek óta.

Kevés száraz, köves rész van, ezeken nem látok a jelenlegi szintnél magasabb vízszintjeleket. A víz hét-tíz öl mély, nagyon meglepő néha mégis földből kiálló fatörzseket látni a vízben, amelyek úgy néznek ki, mintha vízilovak lennének.

 

Június 15. - A táj alaposan megváltozott. A naplót a Sandakan gőzös fedélzetén írom. Ez pedig így történt:

Miután ma reggel folytattuk utunkat a folyón felfelé, láttam, hogy az embereimnek szüksége van pár nap vagy akár egy hét pihenőre a felfedezőút következő szakasza előtt. Nem lett volna erre szükségünk, ha a folyó áradása nem ellenünk, hanem velünk van. Úgy döntöttem, hogy visszatérünk Sabonganba, hogy pihenhessenek az emberek. Délután négykor érkeztünk meg oda, épp a vacsorához vadásztunk (édesburgonyát), amikor a láthatár alján feltűnt egy gőzhajó. ‘Milyen hajó az?’ ‘Én tudom’,

mondta egy sabongani ember ‘A kormányzó rizst küld Quarmote-ba, ahol egy házat épített.’ ‘Akkor mi is gyorsan el tudunk jutni Quarmote-ba.’ Az embereim: ‘Igen, főnök, menjünk Sibokuba.’ Hamar fel is szálltunk a hajóra. Datu Kabugatan volt a vezetőjük - ugyanaz a Datu, akiről azt hittem, hogy a Siboku torkolatánál vár bennünket. Szegény embert nagyon gyötörte a vérhas. Erős ópiumfogyasztó, de nem egy De Quincy sajnos.52 Nem nagyon tudná elmagyarázni, mi értelme van az utasításainak. Volt azonban egy levél Mr. Pryertől, amelyet e hónap 11-én írt, azon a napon, amikor a linogui betegeink megérkeztek Elopurába (Miután Labukban mindenhol barátságosan gondjukat viselték). Mr. Pryer arra utasította a gőzöst, hogy vegyen fel bennünket. Jól számolta, hogy a Kuala Lakannál fogunk felbukkanni, és onnan mennénk Quarmote felé. Nagyon kedves levele így hangzik:

‘Remélem, a gőzhajó fel fog titeket venni. Ne menjetek inkább át most a Sibocuba. Nem tudok most senkit sem odaküldeni, hogy találkozzon veletek a torkolatánál. Ha idejöttök, beszélhetünk egy esetleges jövőbeli utazásról arra a területre.’ Stb.

Gondolom, politikai megfontolásokból kellett ilyen váratlanul félbeszakítanunk a Társaság területein át vezető utunkat.

 

Június 16. - A hajón újra csatlakozott hozzánk az az öt ember, akiket 14-én előreküldtünk. Örömmel láttam, hogy javult valamennyit az állapotuk, másoké inkább rosszabbodik. A trópusi őserdőkön át vezető utazások elsősorban az állandó nedvesség miatt terhelik meg a szervezetet. Úgy gondolom, ebben hasonlít a sarkköri utazásokra, különösen a nyári havas kirándulásokra. Az ember soha sem lehet teljesen száraz. Nagyon jó látni, hogy a flanel jó orvosság erre. A flanel nagyon jól csökkenti ezt a hatást, a bennszülött kísérőim is hamar megkedvelték. Aki Borneón szeretne sokat megtudni Borneóról, annak azt ajánlom, ügyeljen a májára. Ha ezt nem teszi, akkor csak akkor van esélye, ha olyan étrendet követ, amilyet a körülmények (és nem a munkaadónk utasítása) miatt nekünk is követnünk kellett. Zöldségeken élni, a són kívül minden fűszer használatát mellőzni. Ettől lefogy az ember de nem lesz epebaja. Továbbá, ‘sör a fiúknak, bor a férfiaknak, brandy a hősöknek,’ és hadd tegyem hozzá, víz az utazóknak. Talán merész magamat is utazónak tekinteni, de azért a víz miatt mégis csak ezt teszem.

Visszatérve a jelenlegi helyzetünkre, meg kell jegyeznem, hogy tegnap éjjel és ma reggel tűzifaaprítással foglalkoztunk. Azután Sabonganba érkezett két prahu a Társaság zászlaja alatt a Kuamutból. A vezetőjük átnyújtott nekem egy levelet Mr. Pryertől, amin május 20-i dátum szerepelt. ‘Egyáltalán nem lenne célravezető, ha dél felé folytatnátok az utazásotokat.’ Növeltük a gőzt. Mivel a Társaság ezen prahujaSandakan felé tartott, kötéllel elvontatták a Batangan nevű faluig. Ott aprítottuk a tűzifát, és ott éjszakáztunk.

 

Június 17. - Nem mintha nem lehetne éjszaka hajózni a Kinabatanganon, de nekem még soha nem volt lehetőségem a folyót látni. Már egyáltalán nem tűnik vad területnek. Malapiban a dollárt teljes természetességgel használják. A jelenlegi áradás kijelöli azt a néhány helyet, amely elég magasan van ahhoz, hogy ne kerüljön víz alá. Közülük néhányon új falvak tűnnek fel, vagy friss tisztásokat készítenek ültetvényeknek. Egészen Malapiig nagyon szép és vidám látvány. Lefelé jelenleg még nincsenek házak. A deltában számos prahuval találkoztunk, amelyeken sulu és kínai legénység volt, mindannyian a Társaság zászlaja alatt hajóztak.

Miután Batangannál felszedtük a horgonyunkat, nem álltunk Malapiban többet, mint amennyi idő ahhoz kellett, hogy két rendőr feljöjjön a fedélzetre utasként. Malapiban a zászló fel volt vonva, de minden fontos ember távol volt valamilyen üzleti ügyben.

A Kinabatangant az új patakon (Trusun Bharu) és a Mimiang nevű torkolaton keresztül hagytuk el. Elopurát este kilenc körül értük el.

A jelen naplóhoz tartozik az útvonal felmérése 2 mérföld - 1 inch méretarányban és egy általános jelentés.

Másolva Elopurában, Sandakan-öböl, 1881. Június 27.

 

WITTI F.

A Brit Észak-Borneói Társaság megbízásából.

 

Fordította: Bécsi Gábor

Lektorálta: Venkovits Balázs


Vorige Volgende

Over het gehele werk

landen


Over dit hoofdstuk/artikel

landen


datums