Acta Neerlandica 13
(2016)– [tijdschrift] Acta Neerlandica–
Auteursrechtelijk beschermd
[pagina 147]
| |
[pagina 148]
| |
Tampasuk Rezidencia Napló.
| |
[pagina 149]
| |
A prahunkkal eljutottunk a Kurina patakig. A torkolat utáni első kanyar után körülbelül egy kötélhossznyi távolságra a torkolattól a jobb oldalon van egy hely, ahol a folyómeder egy részéből egy kevés ásványi olaj szivárog. Ez a hely napsütésben gyönyörű színekben játszik, ilyen volt, amikor mi odaértünk. A dagály egy lábnyi vízzel borította el ezt a részt. Körülbelül 20 lyukból láttuk, hogy jönnek fel a buborékok, ennyi helyről nyerhető folyékony petróleum, amikor pedig botokat dugunk a lyukakba, a buborékok szabadabban jönnek. Amíg vártunk az apályra, hogy elfoglaljuk magunkat, az előbb említett botoktól úgy hat yardnyi távolságban ástunk egy kutat, amely egyfajta nyílást jelölt. Egy öl mélyre ástunk, de semmit sem találtunk, úgy tűnik, a sűrű agyag záróréteget képez a part magasabb részei felé.
November 7. - Korán reggel mentünk dolgozni, amikor a környék kezdett száradni. Közben észrevettük, hogy a dagály miatt a víz három lábat emelkedett, apálykor pedig óránként öt csomóval folyt. A vízben sok ásványi olaj is volt, amit a folyó kivitt a tengerre. Ez azt jelentheti, hogy itt valahol egy kimeríthetetlen petróleum-lelőhely van. Nem tudtam megállapítani, hogy a folyása folyamatos vagy szabálytalan. Amikor a helyet lecsupaszítottuk, lyukakat vájtunk, ahol az anyag szivárgott, és hamarosan olaj- és vízforrásaink lettek. Az agyagos föld itt egy 80 négyzetyardos nagyságú területen erősen bitumenes volt. Ahogy húztuk fel őket ebből a rögtönzött kútból, két kancsó már meg is telt nyers petróleummal. Két petróleumos kannát is megtöltöttünk az anyaggal, amiből majd megállapítható lesz, hogy egy tonna földből mennyi anyagot tudnánk kinyerni. Ahogy pár yard mélyre ástunk, a bitumen mennyisége jelentősen megnőtt. A kúthoz közeli kőzet egyszerű agyag, amelyben van valamennyi hídratált vasoxid. Nem tudom megmondani, hogy ez a képződmény min van, de ásás közben néhol nagyon masszív lignitet találtunk. Ezt a 80 négyzetyardot leszámítva nem találtunk bitument sehol, de nem tudtunk sokkal messzebb kutakodni. Apálykor a víz nem hozott a felsőbb részekről petróleumot, és az emberek is azt mondták, hogy ez az egyetlen ismert lelőhely. Az illanunok korábban a szilárdított petróleumot arra használták, hogy beborítsák vele a prahuik fenekét. A lelet egy tekintélyes méretű kútra utalhat - talán érdemes dolgozni rajta. Ebben az esetben könnyen lehetne egy rendszeres dokkot építeni azokkal az eszközökkel, amelyek a helyszínen rendelkezésre állnak. Sok fa illetve szilárd agyag van itt, így a víznek nem lenne hatása a munkára. A meder magas vízállásnál 30 yard széles, de a ‘pala’ a fő csapáson kívül | |
[pagina 150]
| |
az egész bal parton megtalálható. Mindenesetre a helyet lehetne üzemanyag nyerésére használni a gőzhajó-közlekedés számára, ami hamarosan be fog indulni ezen a parton, ha jól tudom. A Sekuatit délután elhagytuk. Az ismét heves monszun megnehezíti az utunkat dél felé
November 8. - Napnyugtakor a Tandulit földnyelv mögött kerestünk menedéket, ami a következő hegység Tamborurantól délre (Tengerészeti térkép: ‘Ganda-fő’).
November 9. - Úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk Layer-Layerbe, mivel még pár napig fújni fog a szél. A prahun el fog jutni a petróleum és a jelentésem az Abaihoz. Három óra séta után a tengerparton, elértük Layer-Layert. Elhaladtunk az Anderasan-folyó (Datu Salembatan) és a Kanyong folyó (Sultan Salembak) mellett. Megjegyzés. - A Layer folyó torkolata ott van a térképeken, ahol a Kalóz-folyó. A Layer-Layerben élő Sultan Sekoyan teljes díszben fogadott, és nem volt könnyű meggyőznöm, hogy spóroljon a puskaporával. Különböző főnökök jöttek. Az illanunok között minden férfi legalább Datu, ha nem szolga. Itt megtaláltuk a három bölényt, amelyeket utasításom szerint ide kellett hozni. Ezeket elküldtük a Tandulithoz, hogy elhozzák a felszerelésünket. Örömmel jelentem, hogy itt az emberek dolgoznak, féltucat nő sarongGa naar voetnoot4-anyagot sző.
November 10. - Layer-Layerből Tigaman felé: kb. 16 mérföld 3 ½ óra alatt; főirány kelet-délkelet. Tigaman: 5 ház; 25 család; főnökök: Limbabat és Mandalan. Fél napot elvesztettünk, mert a bölények csak egy órakor értek vissza Tandulitból. Az emberek közül három már munkaképtelenné vált. Egyiküknek csúnyán begyulladt a szeme, másikuknak nagyon fájt a lába, a harmadik pedig lázas. A betegeket a prahuban hagytuk, és elmentünk Tigamanba, ami egy dusun falu a marudui oldalon. Az út majdnem teljesen a Layer és a Tigaman folyók mentén vezet. A vízválasztó 600 lábas magasságon van, ez közelebb van a Marudu oldalához. Másodlagos erdők és néhány régebbi őserdő, egy kevés bambusz, és sok vad banán terem itt. Ezen a helyen sehol sem próbáltak ültetvényeket létesíteni, sehol egy ház | |
[pagina 151]
| |
a két helység között (nem úgy, mint Kudat és Luru között). Palakő és homokkő. A ‘nagy házban’ húzódtunk meg éjszakára. Az emberek eleinte tartózkodóak, majdnem gyanakvóak voltak. Azután felszínre tört a derűs dusun modor, és nagyon jól összebarátkoztunk.
November 11. - Tamemison felé; 5 mérföld 11 óra alatt; főirány: dél. Karosong: 2 ház, 15 család. Dakoton: 4 ház, 20 család. A Tigaman körüli mező jól be van ültetve rizzsel és kukoricával. Tamemison öt mérföldre van. Elég kellemes séta. Útközben vannak dusun falvak, Karosong és Dakoton. Datu Mamadot és a faluját rendben találtuk. Cukornádtermesztéssel kezdett foglalkozni, holnap reggel pedig el fog vinni a prahujával Bongonba. Elfogadtam baráti ajánlatát, a vidék e között a pont között és Bongon között nem különösebben érdekes.
November 12. - Elértük Bongont, az öreg Sheriffet pedig teljes frissességben találtam. Mutatott nekem egy ásványt, amely lámpafénynél elsőre úgy nézett ki, mintha antimonérc lenne. Sheriff Shae annak vélte, és kellemesen meglepődöttnek mutatkozott (‘SarawakGa naar voetnoot5-kő!’). Arra a javaslatunkra válaszul, hogy a Sugut forrásához menjünk a Felső-Tandeken és a Felső-Bengkokán, azt a baráti jótanácsot kaptuk, hogy ne érintsük azt a nagy, nehéz kerülőutat, vagy hogy csak visszaútnak használjuk. Úgyhogy megint a Bongonon megyünk felfelé.
November 13. - Miután ettünk egy bölényből, amelyet Sheriff Shae öletett le ebből az alkalomból, ugyanazon az úton indultunk el, amelyen nyolc hete is jártunk. Sheriff Shea adott nekünk két embert és két bölényt, hogy Mumusig segítsenek bennünket, és aztán térjenek vissza Bongonba. Mielőtt elértük Timbag Batut (este) nagy esőbe kerültünk, és nagyon eláztunk. Az, hogy mi magunk, még nem is baj, de a készletek is.
November 14. - Egy nap pihenőt kell tartanunk, mert Tankal egy napi útra van innen. Közben folyamatosan esik, és a Bongon is egyre vadabb.
November 15. - Ma reggel Si Ong, a tolmács asztmatikus panaszokkal megbetegedett. Őt Timbang Batuban hátrahagytuk. Sheriff Shae gondos- | |
[pagina 152]
| |
kodni fog róla, amikor jön visszafelé Bongonba. Si Ong jelenleg jó kezekben van a barátságos dusunok között. A legutóbbi bongoni látogatásunk következménye, hogy a dusunok újra eljárnak Bongon ‘városba’, és a kétheti piacot ott újra megnyitották. A Sayap-Kinorom néphez tartozó emberek is leereszkednek addig a hegyekből. Láttuk, hogy az erdei út mostanra jól kitaposott ösvény lett, míg pár hónappal ezelőtt még magunknak kellett vágni az utat több mérföldön keresztül. Az esős évszak teljes erővel tombol errefelé, de az emberek csak most vetik a rizst, nem csak a hegyekben, hanem Bongonnál a tengerparton is. Tigamannál a szárak két láb magasak, Tampasuknál pedig a gabona majdnem megérett az aratásra. A talaj ilyen kései trágyázása azt jelentené, hogy a bongoni kerületekben még csak alig kezdődött el az esős évszak. A Kinabalutól Sampanmangioig húzódó hegylánc biztos komoly szerepet játszott felhőképződésben. Persze csak ott, ahol magas a hegy. Ma délben, amikor a Sonchum-hegyen másztunk felfelé, egy megáradt folyó közepén megláttunk két nőt, akik nagy teherrel a hátukon, derékig vízben állva nagyon küzdöttek, nehogy elvigye őket a víz. Egy szem gyenge bot, és a fiatalabb dusun lány, aki kapaszkodott az idősebbikbe, a zúgó vízesés pedig csak pár yardra volt tőlük. Így találtuk meg őket, amikor megpróbáltak átgázolni a folyón, de időben kimentettük őket. Az volt az érdekes, hogy szegény lányok a veszélyben nem is sikítottak, pedig hamarosan megfulladtak volna. Megjegyzés. - Javítás az előző naplóban: Timbangból Tankal felé, kb. 16 mérföld 8 óra alatt.
November 16. - Továbbmentünk Merak-Perak felé, miután Tankalban, Siobud házában aludtunk. Durahman, a Kinorom dusunok főnöke felajánlotta, hogy eljön velünk Moroliig. Ezek az emberek már jártak Tampasukban, hogy elhozzák onnan a dolgaikat, de egy ‘rossz madár’ visszatérésre késztette őket. Így majd valamikor később jönnek a bölényeinkkel együtt, amelyeket Mumusnál hagyunk. Nagyon jól érezzük most magunkat, körben ülünk a dusunokkal a DamarGa naar voetnoot6 fényénél, otthonos, száraz érzés, miközben odakint zuhog az eső.
November 17. - Ma gondot okozott nekünk a folyón való átkelés, de sok nevetésre is okot adott. Itt, Mumusnál kezdődik a túránk igazi része. Hol- | |
[pagina 153]
| |
nap dél-délkelet felé fogunk menni nyugat-délnyugat helyett, Kias felé, ahogy legutóbb. Nem tudtunk most ezen a helyen rezet keresni, mert a Kinorom szintje majdnem elérte a legmagasabb vízállásszintet, de ezek az áradások valószínűleg megmutatják majd, hogy van-e a folyóban ebből a fémből. Mutattak nekem rézpiritet is, ez szép aranysárga színű és nagyon ígéretes, ahogy késsel munkálható. A hamarosan elérkező száraz évszak lesz majd az az időszak, amikor esetleges bányászterületként fel lehet térképezni ezt a régiót. Én azonban mégis így utalok rá.
November 18. - Mumustól Moroli felé, fő irány: délkelet, kb. 15 mérföld 6 óra alatt, Moroli: 5 ház, 12 család; törzsfőnök, Botokok. Vissza kellett küldenem az Ali nevű rendőrt, mert képtelen volt elviselni az utunkkal járó fáradságokat. Most visszamegy Bongonba Sheriff Shae embereivel és bölényeivel együtt. Megérkeztünk Moroliba úgy, hogy átkeltünk azon a hegységen, amelyik a Tambuyukonnál kezdődik, és kelet-északkelet és északkelet felé nyúlik el. A hegységnek négy különböző 1900-2000 láb magas vonulata van, ezek közül a legdélebbi választja el a Bongon és a Sugut mellékfolyóit. A lejtői egyes helyeken meredekek. Az út egy sűrű erdőn és három folyón át vezet: a Tanggalon, a Kokobuanon s a Lowokin. Az út eleje a Sarinchim mentén van, ez a gyors folyású folyó közvetlenül Mumus alatt folyik bele a Kinoromba. Csak akkor láttuk meg a Kinabalu ‘mögötti’ vidéket, ahogy mi ezt Tampasuknál szoktuk mondani, amikor megközelítettük Moroli faluját. Maga a hegy nem látszott ki a felhők alól. Kinabalut észak-keletről egy kb. 4500 láb magas hegylánc határolja, amely délkelettől északnyugat felé húzódik, hatalmas mellvédként emelkedik a hegy előtt, mint egy védősánc, a Kopuskan völgye alkotja a vizesárkot, a Tambuyukon pedig egy tekintélyes bástyára emlékeztet. Az egész erről az oldalról gyakorlatilag bevehetetlennek tűnik. Akik Borneó északi részén utaznak, mondjuk a Marudu-öböl felől, a Kinabalut ék alakúnak látják, vagyis az oldala enyhén ereszkedik északkelet vagy kelet felé. Arról az oldalról tehát könnyű lehet felmászni a hegyre, az előbb említett láncok felől azonban máshogy fest az egész. A Kinabalu északkelet és kelet felől nyilvánvalóan nem megközelíthető, a Tambuyukon csúcsot leginkább északnyugat felől lehet megközelíteni. Kelet és dél felé a látóhatárt magas hegyvonulatok és kiemelkedő csúcsok alkotják, három, délkelet felé látszódó csúcs állítólag Tinagas körzetben van. Moroli egy köralakú medence észak-nyugati oldalán fekszik 1600 lábbal a tengerszint felett. A talaj errefelé bizonyára termékeny, mert a Moroli látja el a kinoromokat | |
[pagina 154]
| |
rizzsel a mostani ínség idején. A rizs mellett szokásos terményeket mind megtermelik, köztük sok dohányt is. Az emberek ruházatukban és ékszereikben különböznek azoktól, akiket reggel elhagytunk. A férfiak fejfedőiket hálósapka formában hordják, és lekötözik az állukhoz, amitől úgy néznek ki, mintha fogfájásuk lenne. A férfiak karperecet, övperecet, fülbevalót hordanak és azt a furcsa spirált a nyakuk körül, amelyet a lányok fent Kudatban. A szokásos öltözékük azonban mindössze egy fügefalevél ágyékkötőből áll és semmi másból. Láttam nőket, akik valamilyen anyagból készült ujjatlan kabátot hordtak. A bőrszínük rendkívül világos, de ettől még nem barátkozhatunk velük, mert nagyon gyanakvó népség. Kétlem, hogy holnap reggel segítenének vinni a csomagjainkat, ahogy a kinoromok tették, akik eddig elhozták, természetesen fizetségért. Innen Tolunganba indulunk.
November 19. - Serapan: 2 ház, 12 család. Moroliból Bundo felé, kb. kilenc mérföld négy óra alatt, fő irány: délkelet. Bundo: 3 ház, 10 család; törzsfőnök, Lunkad. Amikor Moroliban felébredtünk, sűrű köd vett minket körül, igazi köd. Mennyire emlékeztetett bennünket ez az otthonunkra! Napkeltekor azonban el tudtunk indulni, és egyből 750 lábbal alacsonyabbra kellett ereszkednünk, ami csak 20 percbe telt, mert a föld és a fű nagyon csúszós volt. Amikor leértünk a völgy aljára, a Kopuakan folyó mellett találtuk magunkat, amely a Sugut két nagy mellékfolyója közül az egyik. A Kopuakan eleinte 12 yard széles, később pedig 30 yardnál nagyobb szélességet is elér, ahogy Moroli felől folyik, először délre, majd kelet-délkelet felé. Átlagos mélysége három láb lehet, az esése pedig 1:150. A vize majdnem átlátszó, most csak kevés hordalékot visz. Kb. egy mérföldre a Moroli lábától folyik bele a Kopuakanba a Lowaki balról. Ezen a patakon tegnap keltünk át, amikor Moroli felé jöttünk. A torkolatnál egyetlen ház áll, amelyben egy pár család lakik. Két mérfölddel arrébb torkollik bele a Pandilsion, újabb két mérföldre pedig egy harmadik mellékfolyó, a Selapan az azonos nevű falunál, amely csak félórányi járásra van Bundotól, a jelenlegi szálláshelyünktől. Ma cikkcakkban haladtunk a Kopuakanon, mivel mindkét partját őserdő borítja. A part egyes helyeken meredek. A folyó partján világoszöld színű szerpentin ásvány van, a kavicsok pedig bazalt és egy elég zsíros hatású, metamorf kőzeti eredetűek. Sesapan és Bundo falujai alkotják Tolungan közösségét, és furcsa kimondani, de ezek a dusunok azt vallják, hogy ugyanahhoz a törzshöz tartoznak, mint a Timbang batuiak és a tankaliak. Az, hogy most ilyen távol | |
[pagina 155]
| |
vannak egymástól, minden bizonnyal azzal magyarázható, hogy új megművelhető föld reményében elvándoroltak, ahogy erre a legutóbbi expedíciónkról írt naplóban utaltam is. Egy ehhez kapcsolódó körülmény mindenképp előnyös nekünk, mégpedig az, hogy ezek az emberek ugyanolyan kedvesen fogadtak bennünket, mint a testvéreik lent a Bongonon. Újra otthon érezhetjük magunkat, és hozzá kell tennem, megszoktuk már, hogy dusunok között vagyunk. A tolungani emberekről nem tudunk semmi újat mondani, kivéve, hogy tetoválják magukat. Ennek közel olyan a hatása, mint amit gyakran lehet látni egy meztelen ‘Jack’-en. Megmondtam a kifestett barátainknak, hogy fehér férfiak is szoktak ilyet csinálni ilyen vagy olyan okból - jóllehet én semmilyen okot nem látok rá. Azonban megtudtam, hogy itt ez azokat a férfiakat jelöli, akik egy törzsek közötti háborúban megöltek egy ellenséget. Bundoban három házban öt ilyen harcos van. A dísz lent a has alatt kezdődik, és a vállukig ér, mint egy kabát széle, aztán lejön a felkarra. Itt két vagy három széles sáv véget ér, az alkar belső részén pedig több vékony csík látható. Ezekből több van, ha a harcos gazdag is. A merak-peraki Durahman visszatér innen Kinoromba. Ketten betegek, de a többiek ma este szerveztek egy közös dusun-bajowGa naar voetnoot7 mulatságot, és vadul táncoltak, miután reggel tizennyolcszor átkeltek a Kopuakanon. Ezeknek a dusunoknak van egy hangszere, amit zsák nélküli dudának lehetne hívni, a zsákot ugyanis egy tökfélének a héja helyettesíti. A Sugut folyó topográfiájáról a következőt tudtam meg: A dusunok azt mondják, hogy hét nap alatt érik el a Sugut torkolatát, amely egy háromágú delta. Innen (Bundotól) egynapi útra van a Tinagas körzet. Eközött és Bundo között találkozik a Mokodao és a Kopuakan, így egy széles folyót alkotnak, amelyet ezután Sugutnak hívnak. A Kopuakanon és a Mokodaon is lehet menni prahuval, a Kopuakanon egészen Bundoig fel lehet vele jönni. A Mokodao elvileg nagyobb, mint a Kopuakan, és magából a Kinabaluból ered, a Kopuakan pedig a Kinabalutól északkeletre fekvő hegyláncban. Tinagastól lefelé Inopod, Likabao, Inokaag és Luluidan falvak találhatók. Az utóbbi helyen mohamedánok élnek, akik magukat tambunwáknak nevezik. Róluk csak annyit tudtam meg, hogy a főnökük PangeranGa naar voetnoot8 Saliudin. Luluidan alatt Talidusanban és Pitasban újra dusunok vannak, azután jönnek a tidongok, akik olyan mohamedánok, akiket a | |
[pagina 156]
| |
Sibokutól délre fekvő otthonukból a Murutok (?)Ga naar voetnoot9 üldöztek el. DatuGa naar voetnoot10 Mamad Tamemisonból azt mondta nekem, hogy a tidong falvak félnapi útra vannak a Sugut torkolatától. A Sugutnak a Kopuakan és a Mokodao találkozása alatt még számos mellékfolyója van, amelyeket a bennszülöttek a következő sorrendben neveztek meg: Molitwao, Kaingaran, Manzalu, Kopugian, Tiagas, és Komonzi. N.B. A tidongok falujának közelében állítólag van egy nagy tó, amely ‘tele van aligátorokkal’. A Paitan sokkal kisebbnek tűnik, mint a Sugut, és nem igaz, hogy ezek feljebb összefolynak. Ma volt két hete, hogy a Sekuatinál elindultunk.
November 20. - Mawad: 6 ház, 18 család, törzsfőnök, Lampei. Bundotól Mituo felé: kb. 6 mérföld 2 ¾ óra alatt, fő irány: dél. Mituo: 8 ház, 32 család; törzsfőnök, Borontei. A két betegünk közül egy rendőrt, Alunt Bundoban kellett hagynunk, szegényt annyira leterítette a láz, a Timbang batui dusunok pedig, akik most Bundoban laknak, visszaviszik Bongonba. Mituo felé átkeltünk egy hegyen, amelynek a talaja vasoxidos agyag, amelyben sok sárga csillámpala is van. Egy helyen van egy sósvízforrás, amely az embereket többmérföldes körzetben ellátja sóval. Sok dusunt láttunk, akik erről a helyről hordtak sós vizet a bambusztartályaikban. A sós vizet úgy, ahogy van összekeverik az ételeikkel, anélkül, hogy lepárolnák azt. Egy hasonló sósforrás állítólag van a Seasapan folyó mellett is, amelyen átkeltünk tegnap. Ezután dél felé indulva, átmentünk Mawad faluján, amely 1000 lábbal fekszik a tengerszint felett. Közte és a mostani állomásunk, Mituo között a Kinabalut úgy láttuk, hogy most nem takarták el felhők, így be tudtuk mérni. Mituotól 276 fok, nyugat ¾ észak Ez a vidék elég dimbes-dombos, nincs egy hektár vízszintes föld. A hegylánc, amely a Kinabalu keleti lejtoit határolja, még jobban látszik, mint Moroliból. A hegy és Mituo között fekszenek állítólag Nolumad és Tampulong falujai: öreg dzsungel, elhagyott földek, amelyeket magas fű borít, és bevetett rizsföldek. A rizset indiai kukoricával vegyesen termesztik, a kaládiumot pedig az édesburgonyával. Ez utóbbi, teljesértékű zöldség alkotja az étrendünk fő részét most, hogy abból élünk, amit a falvakban meg tudunk szerezni. Ezt Mumos óta folytatjuk, és egyáltalán nem kellemetlen. Mivel jól el va- | |
[pagina 157]
| |
gyunk látva kereskedelmi árukkal, még két hétig kibírjuk így. Az egyetlen gondot az embereink lemorzsolódása jelenti. Még mindig egy tucatnyian vagyunk, de kettő közülük már csak vánszorog, és nem tud semmit sem hordani. Dél felé szándékozok menni addig, ameddig van értelme, azután pedig megpróbálunk Papar felé menni. Sajnálnám, ha a Kinabatanganon kellene lemennünk, nem pedig a Padason. Eddig elég sokat beszéltem magunkról, mégsem ejtettem még szót arról, hogy új ismerőseink elég kellemes természetűek, külsőre pedig nagyon hasonlítanak a nyugati parti dusunokra. Nagyon kellemes emberek, és nyilvánvalóan nem korcsosultak. Nem is barbárok, jóllehet sokan közülük tetováltak, és mindannyiuknak a fúvócső (dusunul ‘sopok’, nem pedig ‘sampitan’) a fő fegyvere. A fúvócső egyik végére lándzsahegyet erősítenek. Soha nem hallottak puskaszót, és elhitték nekünk, hogy a tűzfegyverekkel jobb inkább meg sem ismerkedni. Észrevettem, hogy ezeknek az embereknek a háziszőttese nem egyszerű szürkéskék, hanem fekete csíkos.
November 21. - Mituotól Mokodao felé: kb. 6 mérföld 3 ½ óra alatt. Fő irány: délnyugat. Mokodao: 4 ház, 20 család; törzsfőnök, Pangsang. Mokodaotól Lasas felé: 8 mérföld egy óra alatt; fő irány: nyugat-délnyugat. Lasas: 8 ház, 36 család, törzsfőnök Timbang és Lingakapan. Míg az elmúlt négy napon szerencsére csak napnyugta után kezdett esni, ezúttal reggel is esett. Mituotól Mokodao felé mentünk dél-délnyugati irányban. Átkeltünk a Padi-hegyen Mituotól délre, és Mansilas faluját értük el először. Az emberek nagy tömegben vártak minket a falu ‘főterén’, és felajánlottak nekünk egy pár kakaóbabot, ami ezen a környéken elég ritka kincs. A Paras-hegyen (1300 láb) átkelve, annak déli lejtőjén ugyanazt az ásványt figyeltük meg, mint amiből Sheriff Shae adott nekem egy darabot. (Írok még róla az ‘Általános jelentésben’, amelyet csatolok ehhez a naplóhoz.) Egy másfajta fúvócső, mint amit errefelé használnak majd eldönti a dolgot. Ha az ásványról kiderülne, hogy kereskedelmi szempontból érdekes, a vízi út adott lesz, mert a Bukit Paras lábánál folyik a Mokodao, a Sugut déli ága, az esős évszakban pedig eddig a helyig is el lehet jutni egy kis csónakkal. A folyómeder kb. 30 yard széles. Átkeltünk a jobb partra, ahol egy vízszintes mezőn fekszik a Mokodao nevű falu. Ott besiettünk a főnök házába, amikor eleredt az eső, amikor | |
[pagina 158]
| |
pedig elállt, továbbmentünk Lasasba, amely az éjszakai szálláshelyünk. A kampongGa naar voetnoot11 a Langasan bal partján van, amely a Mokodaoba folyik. Mokodaotól keletre mered a Lassat feltűnő kúpja, a tenger felőli lejtőjén élnek a kagasingani dusunok, akik most háborúban állnak a kinoromokkal. Az áldozatok közötti különbség pontosan egy, ezt még ki kell egyenlíteni. A kinoromoknál van az előny. Egy nap, remélem, ellátogatok azokhoz a kagasinganokhoz. Természetesen tudni fogják, hogy a kinoromok és mi már ünnepélyesen kiöntöttük egy ártatlan madár vérét. Kíváncsi vagyok, megfordítják-e a mondást, ‘Les amis de mes amis, &c.’Ga naar voetnoot12 A Lagasan mentén haladva megláttuk a Kinabalut, északnyugatra volt, ha mindig a legmagasabb pontját néztük. Innen sokkal kevésbé tűnik fenségesnek a hegy, mint amikor délnyugat felől néztük. A Mokodaoból Lasas felé vezető út könnyű terepen és egy bambuszerdőn át vezetett. Lasasban, a dusunok között él egy öreg bajow, aki már hat éve itt él, a parton viszont egyszer sem járt. A társa egy szökött palawan rabszolga. A bajow neve Damerang, a kenyerét rizs termesztésével keresi, mert nem volt sikeres a kereskedelemben.
November 22. - Bonkud: öt ház, 15 család; törzsfőnök, Gunranad; Lasasból Koliganba kb. 12 mérföld öt óra alatt; fő irány délnyugat. Koligan: három ház, nyolc család; törzsfőnök, Salong. Bundo főnöke, Lunkad, csak ma reggel vált el tőlünk. Mituoban és Lasasban sikerült szert tennünk egy kis erősítésre. Több eső, több tetovált ember, és rengeteg pióca. Az utóbbi miatt jelentős vérveszteséget szenvedve keltünk át a 6. fokon. A Lasas és Bonkud közötti hegyet leszámítva a terep, amelyen ma jártunk, főleg vízszintes volt, és 1000-1300 lábbal fekszik a tengerszint felett. Boling és Koligan között van egy mező, amelyen két óra alatt keltünk át, vagyis közel öt mérföld széles. A keleti határa messzinek tűnik, míg a nyugati határát a Kinabalu egy ága jelöli, amelyet Dalidi Nabalunak neveznek. A növényzet, ahol nem őserdő, ott erős bambusz. A Lagasan mellett átkeltünk a Pangakatan és a Luan patakokon, amelyek a Sugut rendszeréhez tartoznak. Koliganról, a szállásunkról semmi különöset nem lehet mondani, csak úgy, mint Bonkudról, amelyen átmentünk, kivéve, hogy az utóbbi helyen | |
[pagina 159]
| |
a népség összegyűlt, hogy megnézze, hogy hogyan ölnek meg egy disznót. Ezt különösen durván csinálták. A bozótban sok rugós csapda van, amelyek mellett nincs figyelmeztető tábla, csak a dusunok éber szeme veszi észre. A vezetőnk megmutatta, hogy ezek a csapdák mindig a gyalogúthoz közel vannak, amely amúgy gyakran maga is elég nehezen észrevehető. Vaddisznóból és vadbölényből sok van az erdőben, csakúgy, mint szarvasból és más vadból. Egy utazó csapat mindig talál ételt ezeken a területeken. A nagyobb állatok, mint az elefánt, az orrszarvú és a tapír innen teljesen hiányoznak. A bennszülöttek elképedtek, amikor mondtuk nekik, hogy a krisGa naar voetnoot13 markolatát egy olyan állat csontjából faragták, amely csordákban él lentebb a Kinabatangan mentén, amelyet a dusunok ‘Nabatangannak’ hívnak a ‘Nabalu’ analógiájára, mert a ‘Kina’-nak a bennszülöttek szerint semmi köze hozzá. Miért is kellene? Ezt az előtagot a bruneiiek és mások vezették be úgymond fonetikai okokból. Ezt követték a kínai településekről szóló mesék, amelyek ennyire északra kiterjedtek. Erről írtam egy előző naplómban. De most had válaszoljam meg az egyik kedvenc érvet azzal, hogy felhívom rá a figyelmet, miszerint minden kínai vonásokkal rendelkező dusun mellé tudnék állítani egy kaukázusi vonásokkal rendelkezőt; ezeknek az embereknek a szép, már-már rózsás arca, alátámasztja az elméletemet, amelyet már kifejtettem, mégpedig hogy soha nem léteztek kínai telepek Borneó legészakibb részén. Majd minden, amiben a dusunok eltérnek a malájok nagy részétől, minden bizonnyal a kínai vér keverékének tulajdonítható. Néhány mázas teáskancsóra pedig, amelyeket dusun falvakban találhatunk, úgy tekintenek, mint egy szoborra, amelyet maguk az égiek küldtek. De hogy visszatérjek a helyhez, ahol most vagyunk: az emberek a nyakuk körül egy rattanmadzagon egy rövid kést viselnek, amelynek a nyele vaddisznóagyarból van. Elég szép kiegészítője ez az egyébként szegényes öltözéküknek. A rizsszárak még csak kicsivel magasabbak egy lábnál. Amikor eljöttünk egy mezei kunyhó (‘sulab’) mellett, egy öreg, tetovált ember megkérdezte, hogy tudnánk-e neki adni egy kis bádogot (a halászhálójához). Érdekes, hogy pont bennünket kérdez, akik mi magunk is ezután a fém után kutatunk. Egy utazás a Suguton felfelé a száraz évszakban lehetővé fogja tenni, hogy a folyókban kutassunk utána. Sok folyómeder akkor | |
[pagina 160]
| |
valószínűleg kiszárad. A bennük lévő finom üledék kristályos kőzetekből származik, mint amilyen a szienit és a gneisz.
November 23. - Koliganból Danaoba: kb. 7 mérföld 3 óra alatt; fő irány: nyugat-délnyugat. Danao: 8 ház, 36 család; törzsfőnök, Pandahan és Linkanad. Itt, Koliganban láttuk az első mázas cserépedényt a belső területeken, helyesebben a dusunok maguk ajánlották fel cserébe; az egyik valamilyen teáskanna, amely egy fantasztikus madarat formáz, a másik egy kis korsó. Az, hogy ilyen könnyen megválnak ezektől, azt mutatja, hogy a porcelánláz nem érte el ezt az elszigetelt falut. A Koliganból Danaoba vezető út a tó rejtélyével állított bennünket szembe. Utunkazon a részen vezetett át, ahol a földrajzi térképeken a Kinabalu-tó szagatott vonallal jelzett határa látszik. Az északabbra élő dusunok mindig beszéltek egy nagy helyről, amit Danaonak neveznek, amely körül úgy helyezkednek el a falvak, hogy egyszerre mindegyik látszik. ‘Danao’ malájul tavat jelent,Ga naar voetnoot14 dusun nyelven azonban nem jelent semmit, legalábbis amennyire én tudom, de a ‘tavat’ dusunul ‘Linatong’-nak nevezik, és ennek megfelelően, amikor megkérdeztem, hogy Danaonál van-e valamilyen víz, amelyen lehet evezni, azt mondták, hogy nincs. Amikor megérkeztünk Mituoba és Lanasba, hallottunk egy tóról, amely a hegyekben van Koligan és Danao között, de azt is hallottuk, hogy a dusunok félnek megközelíteni, mert mindenféle szörnyek élnek benne, a vize pedig elég fekete. Azonban egy tetovált, tehát merész ember vállalkozott rá, hogy elvezet minket a rettegett helyre, hogy mi magunk is lássuk. Extra fizetsége egy alsószoknya volt a feleségének. Őszinte volt, előre kérte a fizetséget, mert majdnem biztos volt benne, hogy a ‘sada tagsio’, azaz a ‘nagy hal’ mindannyiunkat fel fog falni. Kaliganból 2200 láb magasra mentünk fel egy meredek erdővel borított emelkedőn. Ott egy kis tisztáson a tetovált ember két társa hátra maradt, a többiek pedig elindultak a dzsungelen át dél felé. A Danao felé vezető út nyugat-délnyugat felé visz. A vezető komoly arccal megkérdezte tőlünk, hogy a ‘sopok tatipui’-k vagyis a tüzes fúvócsöveink rendben vannak-e. Megnyugtattuk e felől. Amikor egy mérföldnyire jártunk az előbb említett tisztástól, a dusun felkiáltott: ‘Kész! Én nem megyek tovább!’ és láttunk egy tisztást a sűrű erdőben, amelyről kiderült, hogy egy körülbelül egy hektáros rét, amelyet különös szőrös világoszöld fű | |
[pagina 161]
| |
borított, amilyet még egyik bennszülött sem látott korábban. Az egész szemfényvesztésnek tűnt, de minden bizonnyal a dusun dajkamesékből ered. A helyet valószínűleg időről időre víz borítja. Amikor ezután találkoztunk egy pár idegen dusunnal, újra érdeklődtünk a tó felől. Ők nyilvánvalóan meg voltak rémülve, és azt mondták, hogy nem tudják, ‘de ha vizet akarunk, akkor kicsit lejjebb találunk majd, méghozzá jót’. Miután visszatértünk a társainkhoz, lementünk a Danao felé. Így neveznek egy téglalap alakú síkságot, amely dél-délnyugat felől északészakkelet felé húzódik, és egyszer négy mérföld kiterjedésű. A síkság 1600 lábbal a tengerszint felett fekszik, és mindegyik oldalról hegyek határolják. Úgy néz ki, mintha teljesen sík lenne, csak a közepén van egy kis domb. Az északi részét egy patak, a Manzanaban öntözi, amely átkanyarog rajta, és amelyet meglepően gondos módon rizstermesztéshez is használnak. Felső-itáliai parasztok sem gondozzák jobbak kertjeiket. Most csak körülbelül húsz hektáron nő a rizs, a szárak tíz hüvelyk magasak, a síkság többi részét főleg lalang (andropogon)Ga naar voetnoot15 borítja, a mocsaras részeket ennek a fűfélének a burjánzása jelzi. A síkság déli részén folyik át a Linogu, amely egyike a Kinabatangankét fő szülőfolyójának. A Linogu vizsgálatát elhalasztottuk holnapra, amikor majd átkelünk rajta. A talaj ugyanaz a gazdag feketeföld, mint az Abai-síkságon. Danao arra hasonlít, amilyen az Abai-síkság lehetett régen, mielőtt az ottani dombokról kiirtották az erdőket. Ennek a síkságnak a szélén és részben a környező lejtőkön fekszenek a Ludangan, Rugading, Kitontul, Marakao, Mattan és Kondavayan falvak. Danao központi helyen van, a közelében, a sík részen fekszik Kondavayan. Talán emiatt, és biztosan, mert az a legnagyobb falu, Danao nevét viseli az egész körzet. A síkságon kb. 1200-an élhetnek. Az itt emelkedő hegycsúcsok között, amelyek látszólag a vidék szélét alkotják, és amelyek fel is vannak rajzolva a térképre, áll a Boliskadus dél-délnyugat felé. Ez olyan 6000 lábnál is magasabb lehet, a többinek a bennszülöttek nem adtak külön nevet. Figyelembe véve, hogy ez a síkság egy fantasztikus hely, egy oázis egy hatalmas őserdő közepén, valamilyen különleges, a Társasággal kapcsolatos nevet kellene neki adni, hiszen a Társaság megbízásából jutottak el ide először. Én, a magam részéről lemondok erről a megszokott kiváltságról. | |
[pagina 162]
| |
A nagy Kinabalu-tó rejtélyéről ki merem jelenteni, hogy megoldottnak tekinthetjük. Amikor Alexander DalrympleGa naar voetnoot16-nek több, mint egy évszázaddal ezelőtt először beszéltek a tóról, a ‘Danao’ név minden bizonnyal hozzájárult a hibás földrajzi fogalom körüli félreértéshez, csak úgy, mint a szörnyektől hemzsegő vizes rétről szóló homályos történetek. Danaoban senki nem tud semmilyen igazi tóról, pedig gyakran járnak messze dél és délnyugat felé is. Amennyire tudom, Dr. PettermannGa naar voetnoot17 volt az első, aki az R.G.S.Ga naar voetnoot18 térképészeként berajzolta a Kinabalu-tavat arra a helyre, ahol Észak-Borneó összes modern térképén szerepel. Így volt ez egy 1852-ben (?)Ga naar voetnoot19 rajzolt borneói térképen is, amelyet a Borneói Missziós Egyház munkatársainak szántak. A ValentyneGa naar voetnoot20-féle régi térképen a tó a Kinabalutól délre és kisebb méretben van rajzolva. De hogy visszatérjünk Danaohoz, ahol most is vagyunk. Az emberek a rizs és hasonlók mellett szágót és tápiókát is termesztenek. Ezt érdemes megjegyezni: kecskét is tartanak. A vendégeket egy szép szokás szerint fogadják. A főnök fiatal felesége odajött hozzám. Miután egy kis bambuszban megnedvesített valamennyi rizst, ki kellett tartanom a tenyeremet, ő pedig rizst szórt rá, amit utána visszatettünk a bambuszba. Ez vendégszeretetet ébresztett bennük, én pedig utána vehettem a rizsükből és a bételükből. Nem olyan barbárok, hogy ‘TuanGa naar voetnoot21’-nak nevezzenek, egyszerűen csak azt mondják, ‘Pinai’, ami barátot jelent. Régebben a danaoi dusunok fejvadászok voltak. Ebben a házban még mindig tartanak három tucat koponyát, nyilvánvalóan valamilyen családi hagyomány miatt. Rossz ötlet lenne talán arra kérnem őket, hogy egy ilyen fejet cseréljenek el velem. A fejek között találtam kettőt, amelyek gyerekekhez tartoztak, és nagyon meglepő, hogy milyen szépek és fehérek a fogak bennük. Elég nagy kísértés lenne, ha egy ‘amerikai utazó fogorvos lennék’. A bétel rágása úgy tűnik, nem károsítja tartósan a fogzománcot. | |
[pagina 163]
| |
November 24. - Danaoból Tambiyaoba: kb. 10 mérföld 4 óra alatt, fő irány: délnyugat. Tambiyao: 5 ház, 16 család. Tambiyaoból Kiawawiba: kb. 3 mérföld 1 ½ óra alatt; fő irány: délnyugat. Kiawawi: 7 ház, 20 család. Sajnálom, hogy előző éjjel nem mértem meg a földrajzi hosszúságot. Az éjszakák mindig esősek; nappal pedig a felhők és a köd zavarják a földfelszíni megfigyelést. Ebből a szempontból nappal sokkal kellemesebb utazni. Amikor ma reggel elhagytuk Danaot, láttuk, ahogy a Kinabalu a felhők fölé tornyosul, a legmagasabb csúcsait pedig 315o-ra és 323o-ra láttuk. Az irányokat a hozzávetőleges számítás miatt vettem fel, tegnap a hegyen eszerint az északi szélesség 5o47', keleti hosszúság 116o54' ponton lehettünk, vagyis Kinabalu észak 41o nyugat, táv: 25 mérföld. A Linogu, amelyet a dusunok a Kinabatangan forrásának tekintenek, nem lehet annál semmi kisebbnek a forrása. A Labuk és a Bengaya ugyanúgy a Kinabalu mohájából nő ki, mint a Paitan. A Linogu medre itt 1550 lábbal van a tengerszint felett. A folyó sok szempontból egy gyors folyású folyóra hasonlít. A nyugat-északnyugat felől kelet-délkelet irányba húzódó völgyön át folyik a síkságtól vagy két mérföldre, ahol a Linogu-völgy, ami itt inkább egy szakadék, élesen észak-északnyugat, azaz a Kinabalu felé kanyarodik. A folyó kiszélesedik, amikor közelebb ér a Danao-síksághoz, és délkeleti irányban hagyja el azt. Ahol mi átkeltünk rajta, a folyó közel 40 yard széles volt, a víz pedig nem mélyebb két lábnál, és tökéletesen átlátszó. A partjai porfiros gránitból állnak. A Linogu-völgy jobb lejtőjét egy hegylánc alkotja (2560), amelynek a csúcsa mellett húzódik a Tambiyaoba vezető út. Azt a hegyláncot kizárólag magas fű borítja, a lábától a síkságig pedig nagy gránitsziklák fekszenek szétszórva, amelyek értelemszerűen szabálytalanok, mert errefelé a jellemző kőzet kvarc. Jelenleg ezek a kövek teljesen kívül állnak a folyó hatósugarán. Nagy áradások idején a Linogu biztos mocsárrá változtatja a síkság egy részét (a korábban említett Manzanabannal együtt), de még akkor sem keletkezik semmilyen említésre méltó tó, a hely egyszerűen csak lápos néha. Az itteni embereksemmit nem tudnak a hiedelmük korai történetéről. Ahol a Tambiyaoba vezető út elhagyja a fent említett hegyláncot (és leereszkedik 1850 lábra), folyik kelet felé a Nanut patak. Tambiyao 2420 láb magasan fekszik. A terepen nem lehet átkelni, olyan szúrós a bozót és éles ott a fű. A Tambiyaotól észuaknyugatra fekvő medencében látszanak Poringan házai. Tambiyaoból egy pár órás pihenő után továbbmentünk | |
[pagina 164]
| |
Kiawawiba. A két helység közötti vidéket másodlagos növényzet borítja. A falu egy fontosnak tűnő völgy északi oldalán fekszik. Kiawawinál találkoztunk egy pár tuhani emberrel, akik tengeri sót hoztak, amit bajow-któl szereztek. Pinusuk, amely egy a Tuhan felé vezető út mentén fekvő helység, csak egy napi útra van innen (Az idegenek tévesen nevezik ‘Tiang Tuannak’). Pinusuk és Tuhan között találhatók Mimboyon, Gundasang, és Kinscraban (Inserban) falvak, mindegyik a dohánytermő vidéken van a Kinabalu közvetlen közelében. Ezek a falvak az állomások a Tampasuk-Kinabalu útvonalon Kian után a feltételezett ‘tó’ felé. A dusunok azt mondják, hogy a Tuhan és Danao közti távot négy nap alatt lehet megtenni. Ezután Tambunanba megyünk, amelynek a lakói a ‘Pagalanból (azaz a Padas-folyóból) veszik a vizüket’.
November 25. - Kiawawiból Mukabba: kb. 4 mérföld 3 ½ óra alatt, fő irány: nyugat-délnyugat. Kiawawi völgye keletről nyugat felé húzódik, és pontosabban Kanupirvölgynek nevezik a folyóról, amely az alján folyik, és a Linogu egy mellékfolyója. A Kanupiron 1700 lábas tengerszint feletti magasságon keltünk át, amikor leereszkedtünk Garo falujából. A folyó itt 20 yard széles volt. A völgy déli részén, körülbelül Kiawawival szemben fekszik Rasdagnag faluja. A Kiawawi mögötti magaslatról észak 103o keleti irányban látszik a Mentapok csúcsa, amelyről a dusunok azt mondják, hogy még a Kinabalunál is magasabb. Ennek a hegynek (a Mentapoknak) olyan az alakja, mint egy fríg sapkának, és kb. 30 mérföldre van innen. Úgy sejtem, hogy nincs messze a Kinabatangan két fő ágának a találkozásától, ha jól gondolom, hogy hol van az a hely. A Kanupir pár mérfölddel Garo felett egy északi, azaz Kinabalu felőli kanyart tesz. A meredek, kopár emelkedőn felmenve Garoval szemben láttuk, hogy a völgy egyik ága délnyugat felé fordul. Holnap valószínűleg át kell kelnünk azon a részen is, de most Mukabnál a tengerszint felett 2840 lábbal vagyunk. Ez a közösség elsősorban dohányt termeszt. A patatani és inanami bajow-k ezért járnak ide. Most nincs érett dohánylevél. Az itteni emberek nevetségesen magas árakon kínálják a dohányon kívüli áruikat, de mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy semmire nincs szükségünk tőlük. Négy emberünket szörnyű láz gyötri, de a többiek még elég erősek, hogy a betegeket elvigyék a partig. Szegény betegek nagyon küzdenek, nehogy hátra kelljen maradniuk. Ebben a bozótosban fárasztóbb gyalogolni, | |
[pagina 165]
| |
mint az őserdőben, ahol folyamatosan fel-le mászunk. A lázat itt minden bizonnyal a fáradtság okozza és az, hogy az eső miatt folyton nedvesek vagyunk, a legfontosabb ok pedig talán ezeknek a folyóknak a nagyon hideg vize. Maga az éghajlat nagyon kellemes, és furcsa kimondani, de az éjszakák kevésbé hűvösek, mint a nagy hegytől északnyugatra. Azok, akik a társaságunkból nem betegek, olyan jókedvűek, hogy új kabátok varrásával foglalják el magukat ‘ha esetleg Labuanba mennénk’, mivel szó szerint rongyokban járunk. Az embereim csak tegnap tudták meg, hogy Papar felé folytatjuk utunkat. Addig titokban tartottam előttük az utazásunk célját, mivel figyelembe vettem, hogy az északnyugati parton azt hiszik, hogy a Kinabalutól délre kannibálok élnek. Most, hogy megtört a varázs, és különösen, amíg a bajow-k kalandor lelke éber, tetszik nekik az ötlet, és azt válaszolták: ‘Tuan, amíg te mész előttünk, követni fogunk akár Banjermassingig is.’ [...] Van valami ezekben a bennszülöttekben, ami annyira alkalmassá teszi őket a hasonló utakra. A harcban mutatott bátorság is alig számít olyan fontosnak ezeknek a törzseknek a szemében, mint ha valaki messzebbre ment a sziget belseje felé, ‘mint apáik’. Itt, Mukabban hoztak egy szegény dusunt, akinek a bokája felett a lába félig el volt rohadva. Felajánlott egy pár szárnyast, ha tudnék neki segíteni. Az ajándékot nem fogadtam el, de megtettem, amit lehetett. A hegyi törzsek között gyakoriak ezek az ijesztő rákos fekélyek, pedig ezek az emberek eléggé mentesek a szifilisztől. Amikor Tolunganban voltunk, nagy szükség volt a len kötszereinkre és másokra. A part felé haladva egyre több olyan dusunnal találkozunk, aki jártas a réz hangszerek használatában. Ezeket Bruneiből hozzák Patatanon keresztül. Mukabnál egész nap szólnak a fémharangok. A sziget belsejében élő embereknek bambuszhangszereik és saját dalaik vannak. A dalok különösen fiatal lányok előadásában elragadóak. Kórusban is énekelnek, akkor pedig a dallamok majdnem himnusz-szerűek.
November 26. - Tindaon: 12 ház, 60 család; törzsfőnök: Gudan. Sumalang (Garah): 8 ház, 50 család; törzsfőnök, Bansing. Nulu: 9 ház, 20 család. Pinowantei. 11 ház, 59 család; törzsfőnök Liugai és Sagama. Mukabból Pinowanteibe; kb. 8 mérföld 4 óra alatt; fő irány, nyugat-délnyugat. Ha egy utazó először a tambiyao-beli, mukabi és sumalangi dusunokat ismeri meg, aligha lesz elfogult a törzs irányába, mert ezek kapzsi, barátságtalan és hazudós népek. Nem kell foglalkozni az itt történtekkel, de a gyanú beigazolódott. | |
[pagina 166]
| |
Mukabból Pinowanteibe utazva átkeltünk két völgyön és egy hegyláncon (3200 láb). Az útvonal érthetőbb lesz majd a felmérésből, amit útközben írunk. Az először Kiawawinak nevezett völgy déli ágának az alján folyik a Sumalang folyó, a lejtőin pedig ott van Muklab, Tindaon, Kiwalalo, Nogaros és Sumalang, másnéven Garah faluja. Az egész egy sűrűn lakott vidék. Az északi ágában folyik, ahogy már mondtuk, a Kanupir, a Linogu (Kinabatangan) egyik mellékfolyója és a Sumalang, amely pedig a Kanupir mellékfolyója. Ezek a folyók sok kvarcot és krémszínű agyagrögöt visznek magukkal. A kavics legnagyobb része szerpentinitből és a hegyek törmelékéből áll, amely kétségkívül gránitképződmény. A felszíni talaj vasoxidos agyagból áll, és ott, ahol földcsuszamlások voltak, a talaj téglavörös színű, amely erősen elüt a zöld növényzettől ezeken a meredek, falszerű lejtőkön. A hegyláncot délnyugat felé keresztezve közvetlenül a lánc mellett egy Nulu nevű faluhoz érkezünk (3200 láb). Egy nagy völgy lejtői majdnem teljesen be vannak vetve rizzsel, dohánnyal és édesburgonyával, csak a csúcsán van még őserdő. Azt mondják, a rizs nem hoz jelentős termést ezen a magasságon, ezt azzal ellensúlyozzák, hogy nagy területeket vetnek be vele. A szép kilátás délkelet felé megmutatja, hogy az egész vidék egy nagy folyamatos hegyvonulat, a központja azonban már nem a Kinabalu. Ehelyett a láncok valami más köré csoportosulnak, ami délkeletre van a Kinabalutól, ez nyilván a Mentapok, ami állítólag Borneó legmagasabb hegycsúcsa.Ga naar voetnoot22 Amikor továbbmentünk Pinowantei felé, találkoztunk egy bölénycsordával egy helyen, amit lapos mezőnek nevezhetnénk. A nagytestű fajta bölényeket itt csak azért tartják, hogy megegyék őket. A lejtőkön semmilyen marhaféle nem élne meg, az emberek pedig még nem ismerik az ekét. Egy bölény errefelé 20 tinokalt, azaz 40 dollárt ér (míg Tampasukban egy jó szekérhúzó bika darabonként 12 dollárba kerül). A két dollárt érő tinokal az itt használatos pénz, és egy kis, gong-szerű hangszerből készítik. Senki nem emlékszik, hogy a bölényeket kívülről hozták volna erre a nagyon nehéz terepre, pedig ez jó lehetőség lenne a tengerparti kereskedőknek. A hegyi rizst néha 45 fokos lejtőkön termesztik. Már csak ez a nehézség is kizárja annak a lehetőségét, hogy ennél nemesebb növényt termesszenek itt. A rizs elég egyedi, azután is megtartja a vöröses színét, hogy megfőztük. Ha nem tévedek, a völgyben láttam homokkősziklákat. | |
[pagina 167]
| |
Pinowantei egy elég fontos falu, és mi, úgy tűnik, szívesen látott vendégek vagyunk itt. Az itteni emberek el szoktak menni az Inanam és a Papar forrásához. Az utóbbi négy napba, az előbbi csak két napba telik. Most léptük át egy fokkal a Kinabalu szélességi körét, és már Nabai körzet felé kellene haladnunk. Az emberek azonban itt még nem hallottak semmiféle ‘Nabai’-ról, a saját körzetüket pedig Parsanak nevezik. Azonban beszélnek egy Tabairól, ami szerintük nincs messze attól a helytől, ‘ahol a murutok élnek’. Bruneire gondolnak. A dusunoknak külön módszere van a tűzgyújtásra. Az acélt és a kovát egy darab porcelán és egy kis bambusznád helyettesíti. A gyújtósuk már az első dörzsöléstől biztosan meggyullad. Térjünk át a tűzről a vízre: Számos folyó kereszteződéséhez bambuszcsöveket raknak, és onnan elvezetik a vizet a földekre, így szép kis forrásokat alkotva (bennszülött vízvezeték).
November 27. - Rumuyu: 8 ház, 30 család. Garas: 6 ház, 24 család. Pinowanteiből Pahoba: kb. 6 mérföld 3 ½ alatt; fő irány: délnyugat. Paho: 20 ház, 80 család. Pahuból Malaudba: kb. 5 mérföld 2 ½ óra alatt. Fő irány: dél. Malaud: 4 ház, 10 család. Napkeltekor látszott a Mentapok, az észak 93o kelet. irányban. Büszke, magas csúcs, észak 118o kelet felől pedig egy magas hegy felénk fordulva egy szökőkút formáját vette fel. Pinowanteiből leereszkedve a völgybe először Rumuyu mellett mentünk el, ahol egy tisztás be van ültetve kókusz- és bételpálmákkal. Azután átkeltünk a Nukatonon, és láttuk, hogy a völgy alja síksággá szélesedik, amelyen néhány fiatal szágópálma áll. A déli hegylánc felé az út a hegyoldalban fekvő teraszokon át vezetett, ezek közül az egyiken található a Paras nevű falu. A láncon 3200 láb magasan keltünk át. Garas és Rumuyu mellett a völgyben még a Penompok, a Kalambuan és a Tabobonan nevű falvakat láttuk. Láttuk, hogy a Menzago Penompok alatt magasodik. A Menzagoba folyik a Nukatan, ő maga pedig a Linoguhoz (Kinabatanganhoz) tartozik. A 3200 láb magas lánc déli oldalán lévő völgy először egy kör alakú, zárt medencének tűnik. Ugyanerről a medencéről később kiderült, hogy 700 láb mély, és láttuk, hogy nyugat-keleti irányban húzódik. Átfolyik rajta a Menzago folyó, és ennek a partján áll néhány ház, melyek a Paho nevű falut alkotják. Pahoból dél felé mentünk egy oldalsó völgyön át, amelyikben a Tambiluan folyik a Menzango felé. Ennek a völgynek a végében van egy hegynyereg, amelyen 2900 láb magasan keltünk át, és itt kezdődik a | |
[pagina 168]
| |
Malaud völgye. Itt egy kis síkság található (2450), amelyen átfolyik a Malaud folyó, amelynek nyomán kelet-északkelet felé húzódik egy hasadék is. A Malaud annyira mély volt és gyorsfolyású, hogy egy emberünk majdnem belefulladt, aki, mivel nem tud úszni, elengedte a csomagját, mikor átkelés közben a víz elsodorta a lábát. Elsodorta a víz, mire ő elengedte a csomagját. Nem nagy a veszteség, főleg, mivel az ember jól van. Malaud falu pár rozoga házból áll. Hogy le tudjam írni, milyen terepen mentünk ma, a tollat először sárba kellene mártani: ez megmutatná a legfontosabb jellemzőjét. De hogyan lehet leírni azt a fel-le mászkálást, amit ezeken a szörnyű lejtőkön kellet megtennünk? Megjegyzem, hogy a dusunok lépcsőket ásnak a dárdáikkal, hogy legyen egy hely, ahol legalább egy pillanatra meg tudják vetni a lábukat. De ez a lépcső a következő ember súlyát már nem bírja el. Ezután az ember a sáros talajon elkezd csúszni a lejtőn, aminek a végén egy sáros pocsolyában köt ki. Közben pedig az éles fű és a szúrós bokrok elvágják a kezét. Az egész okozójához, az esőhöz már hozzászoktunk, de a hatás egyszerűen szörnyű ezen a Maruduból Paparba vezető útszakaszon. Nem ajánlanám senkinek, hogy novemberben induljon el a belső részek felé.
November 28. - Lampada: 5 ház, 15 család. Malaudból Gumalongba: kb. 6 mérföld 3 óra alatt; fő irány: dél. Gumalong: 7 ház, 20 család. Malaudból a dél felé húzódó völgyön haladtunk át. Itt található a Malaud folyó, amit tegnap említettem. A falutól fél mérföldre úgy tűnik, mintha a folyó délkelet felől jönne. Ezen a helyen folyik bele balról a Minonun. Egy marék parti homokban egyből felfedeztem valamilyen plumbaginos ásvány darabjait, valószínűleg csak pala, de a papírra lehet vele írni, még ha nem is annyira tisztán, mint a grafittal. Felvettem a földről egy hegyikristályt is, aminek ugyanolyan jellegzetességei vannak, mint a kisebb darabkáknak. Úgy döntöttem, hogy a készletet megvizsgálom feljebb is, de a torkolat felett a kavicsok kőzött nincsenek ilyen kékes-fekete lemezek. A Minonun medrének kőzete kvarceres homokkő. Úgy tűnik tehát, hogy a Felső-Malaud átfolyik egy agyagos kőzetes vidéken. Lampadában csak azért álltunk meg, hogy új vezetőket szerezzünk. Említésreméltó, hogy az utolsó öt napban nem találtunk olyan dusunt, aki tovább vezetett volna bennünket egy pár falunál, míg a Kinabalu mögött ugyanezek a bennszülöttek kettő vagy négy napot is velünk voltak. Ott az éjszakák száma szerint alkalmaztuk őket, az itteniek viszont sötétedés előtt már otthon akarnak lenni a saját falujukban. Soha nem marad mellet- | |
[pagina 169]
| |
tünk olyan ember, aki épp hazafelé tart. Mert ha találunk egyet itt, ezen a vidéken, ahol olyan kevés kapcsolat van a falvak között, az biztosan ránk fog akaszkodni, miközben általában úgy tesz, mintha a saját dolga miatt vissza kellene térnie, nem hamarabb, mint ‘holnapután’. Igazából azonban nincs egy dusunnak olyan dolga, amit ne lenne érdemes pár napig elhanyagolnia azért, hogy egy fehér embert vezessen mérföldeken át, ezt nyílván tudják. Így mindig biztosak lehetünk abban, hogy van szolgánk. Köztudott, hogy a vezetők általában elviszik a csomagjaink felét a hátukon. Úgy tűnik, hogy az itteniek nem tartják magukat annyira az ígéreteikhez, mint északabbra, mert tegnap az emberek, akiket azért fizettünk, hogy vigyenek el Pinowanteiből Malaudba, elfutottak a pahoi pihenőnk közben. Lampadánál szépen ráláttunk a ‘Nabalura’, az iránya észak 14o kelet. Ki merem jelenteni, hogy a hegy innen tűnik a leglenyűgözőbbnek. Megjegyzés - A pinuruki dusunok a saját oldalukon (délkelet) állítólag fel tudnak mászni a hegy legtetejére, és úgy hírlik, ezt néha meg is teszik. Nem sikerült megtudnom, hogy miért. Egy dolog azonban nagyon meglepett, mégpedig az, hogy a Kinabaluval kapcsolatos néphagyományok tartományonként változnak. A Minonun folyóba a Lampada lábánál belefolyik egy gyors folyású folyó, a Piouo. (A Malaudban és a Minonunban sok halcsapdát állítottak fel.) A Piouon felfelé folytattuk az utunkat, átkeltünk egy 2490 láb magas hegyen, ahonnan 170 lábot mentünk lefelé, 840-et felfelé, és így megérkeztünk Gumalongba, az éjszakai szálláshelyünkre. Körülöttünk a hegytetőkön őserdők vannak. A legtöbben errefelé agyagművességgel foglalkoznak. Egyre ritkábbak a tetovált emberek.
November 29. - Mongis: 12 ház, 24 család. Gumalongból Tambunanba: 12 mérföld 8 óra alatt; fő irány: délnyugat. Tambunan: 12 ház, 80-90 család; főnök, Gurongod. A házakat bambusztető fedi. Ez a tető gyakran vízszintes, amitől úgy néznek ki, mintha ketrecek lennének. A padló általában csak annyival van a föld fölött, hogy legyen elég hely alatta egy disznóólnak. Így úgymond egy lent lévő malaccal kettesben töltjük az éjszakát. A nők nem ismerik még az idegen pamutfonalat, míg a Sugut mellett fentebb élő testvéreik ismerik és szeretik, de az itteniek is ugyanúgy szeretnek varrni, mint azok. Dusunul a tű úgy van, hogy ‘louse’, hálából | |
[pagina 170]
| |
pedig megkapjuk ezektől az emberektől, amit ennek a szónak a többes száma jelent angolul.Ga naar voetnoot23 Sajnos meg vannak fertőzve ezzel a félfedelesszárnyú rovarral. A lányok nem hiúak, arcuk piszkos, de aranyos. Tegnap elmentünk egy pár ilyen rusztikus szépség mellett, akiknek vörös volt a haja az elhanyagoltságtól. Talán miattuk terjedt el az a hír, hogy délen szőke hajú emberek élnek. Ma fokozatosan leereszkedtünk 3200 lábról 2100 lábra, ami végülis könnyű terepnek bizonyult. Igazából a nyolc óra gyaloglás Guamalongból Tambunanba igazi pihenés volt a múlt heti gyalogos robotolás után. Útközben tartottunk egy rövid pihenőt Mongisnál, ami egy mocsár déli partján áll. Az utóbbi körülbelül fél négyzetmérföld kiterjedésű térdig érő láp, amely 2600 lábbal fekszik a tengerszint felett. Mongiusból egy délnyugat felé húzódó völgyön keresztül mentünk Tambunan síksága felé. Mangipanginál a völgy szélesedni kezd, és egy hatalmas síkságban végződik. Amikor mentünk a falu felé, ameddig csak elláttunk, vizes rizstermesztés folyt a síkságon, az öntözést több folyóvíz segítségével oldották meg, amelyeknek a folyását jobb lesz holnap megvizsgálnom egy magaslati pontról. Tambunan falu, amely a korábbi településekhez képest komoly előrelépést mutat, a síkság északkeleti szélén fekszik 2100 lábbal a tengerszint felett. A ma bejárt vidéken nagyon változatos a növényzet, de a régi dzsungel leginkább csak a hegyek legmagasabb részein maradt meg. A bambusz is, ami Bongon és Danao között az erdős terület közel egy ötödét elfoglalja, elég ritka ezen a vidéken. Egy tüskés levelű, ehető gyümölcsöt hozó, de vadon növő fűfélét errefelé ‘Nabainak’ neveznek. Ma reggel észrevettem egy apró fenyőszerű fát, pedig a kazuárfa, ami állítólag az egyetlen trópusokon élő tűlevelű, csak alacsony, homokos tengerpartokon él meg. Azóta hallottam Mr. A.H. Everettől,Ga naar voetnoot24 hogy ismert a hegyi kazuárfa is. Jelenlegi vendéglátóink, a tambunaniak, úgy tűnik, alkalmanként folytatnak egy kis fejvadászatot. Sok koponya van a törzsfőnök házában, néhány közülük elég frissnek tűnik. Hiányzik az alsó állkapcsuk. A dusunok ízlése ebből a szempontból változatos. A legtöbb faluban majmok koponyáit őrzik, másokban szarvasokét vagy disznókét, sokban csak a szarvas alsó állkapcsát, a szárazföldi teknősök páncéljait, kecskék húgyhó- | |
[pagina 171]
| |
lyagját és madarak combját. Azonban az itteni koponyagyűjtemény elsőre egy kicsit megriasztotta az embereinket, mivel a dusunok sorra érkeztek, amíg vizsgálódtunk. Később az este folyamán volt egy kis koncert, amit tánc követett, utána, úgy gondolom, mindannyian nyugodtan aludtunk. Tambunanban nem járt ezelőtt fehér ember, az itteniek pedig folyamatosan kérdezgetik, hogy honnan jöttünk. Utazásunk elején főleg azt kérdezték, hogy hova megyünk.
November 30. - Tambunanból (falu) Paparba (falu): kb. 12 mérföld 7 óra alatt, fő irány: nyugat-északnyugat. Papar: 12 ház, 30 család, főnök, Mongei. Reggel az első dolgunk volt megvizsgálni a Pagalan (Padas) folyót, amely azon a ponton tűnik fel, amit a síkság északkeleti sarkának nevezhetnénk. A folyó kelet-délkelet felől érkezik egy hegyek közti szakadékon keresztül, és dél-délnyugat felé folyik tovább, amerre a síkság legnagyobb része is van. Közel ahhoz, ahol előtűnik a Padas, folyik bele a Mahuva patak is, amelynek mentén tegnap utaztunk. Az és egy másik mellékfolyó, a Sonsuron csak húsz yard szélesre növeli a Pagalant (azaz a Padast). A mélysége csak fél öl, de kevéssel lejjebb nagy szikladarabok vannak benne. Ez, és hogy a dusunok szerint a folyón gyakoriak a torlaszok, megerősített abban, hogy felesleges fáradság lenne tutajon leereszkedni a folyón. A Pagalan semmi esetre sem olyan jelentős folyó, mint amilyennek a tengerparton leírják. És nem is a Kinabalun ered, ahogy eddig mondták. Ha így lenne, Danao után kereszteztük volna a legfelső részét. Ez a folyó azonban, még olyan délen is, ahol Tambunan fekszik, és a korábban említett Mahuva-torkolat után is csak egy kis folyó marad. Alig van benne annyi víz, mint a Kanupirban és a Menzagoban. Egyébként az utóbbiról azt gondolhatnánk, hogy ennek a folyónak a szülofőlyója. A bennszülöttek biztonsággal állítják, hogy a Menzango a Linogu mellékfolyója. Így a Társaság területén csak két folyó van, amelyeket nagyobb folyamoknak is nevezhetnénk, a Kinabatangan és a Sugut. Tambunan, amiről a síkság a nevét kapta, Tolungannal és Donhugoval együtt egy falucsoportot alkot. A síkság kb. öt mérföldre terjed ki délnyugat-északkelet irányban, másfél mérföld széles, a legnagyobb részén tökéletesen vízszintesnek tűnik, és 2100 lábbal fekszik a tengerszint felett. Az északnyugati negyede, amelyen a mai utunk eleje vezetett, enyhén emelkedik. Sajnálom, hogy az útvonalunkon nem volt olyan pont, ahonnan szabadon körül lehetett volna nézni, szívesen felvázoltam volna ezt a fontos helyet pontosabban. Fontos, mert sűrűbben lakott, mint bármelyik | |
[pagina 172]
| |
másik terület. Sonsuron faluban 26 ház van, amiben 130-150 család lakhat, és ez állítólag csak a harmadik legnépesebb közösség a Tambunansíkságon, mert Kapagalan és Kainganan nagyobb. Ezen kívül pedig van még szétszórva 17 további falu, az eddig felsoroltakon kívül: Tandulu, Kitao, Mogong, Tampakinian, Menantian, Bolotikon, Kituntung, Musapang, Malaud (nem az, ahol három napja jártunk), Tulop, Golopia, Ruminantei, Dandarasan, Guropoi, Tambatu, Mauva és Singilao. A köztes területeken főleg termőföldek és legelők vannak. A lalang csak foltokban található meg. A Sonsuron átkanyarog a síkságon, amíg bele nem folyik a Pagalanba. ez egy átlagos hegyi folyó, amely északnyugat felől érkezik egy völgyből. A rizsszárak most két-három láb hosszúak. A fekete, elég vékony felszíni termőföld vasoxidos agyagos altalajt fed, ami pedig kavicskövön nyugszik. A Tambunan-síkságot a Sonsuron völgyén keresztül hagytuk el. Így 3000 láb magasra kerültünk, utána északnyugati irányból elkanyarodtunk nyugat-északnyugat felé, és Papar kerület határáig mentünk. A tengerszint feletti 4700 lábas magasságig emelkedett az út. Az emelkedő helyenként elég meredek, de a földből kiemelkedő gyökerek lépcsőket alkotnak, amelyek minden igényt kielégítenek. Csak a két arab fellah hiányzik, akik felkísérnének a Kheopsz-piramisra. Mikor átkeltünk egy szélesebb hegyvonulaton, az eső, az örökös eső lehetetlenné tette, hogy megállapítsuk az irányokat. Eléggé el tudja kedvetleníteni az embert utazás közben. Egyáltalán nem láttunk semmit a tájból és a tengerpartból. Azon az emelkedőn, 3600 lábbal a tengerszint felett, az erdőt felváltja a másodlagos növényzet. 2400 lábon, a völgy aljában fekszik Papar falu. Ez az a Papar, ahova régen még Pinowanteiből is ellátogattak a dusunok. Ez a Papar, amely a folyó két oldalára épült azonban még mindig háromnapi (dusun) gyaloglásra van a Papar rezidenciától. A Papar folyó, amelyen számos vízesés van, valósággal átszáguld a falun, mely a folyó mindkét partjára épült.
December 1. - Menontian: 3 ház, 8 család. Gindusud: 3 ház, 10 család. Tiulu: 5 ház (?). Topopon: 3 ház, 2 család. Paparból Tolunganba: kb. 6 ½ mérföld 7 óra alatt, fő irány: nyugat. A Papar folyó forrása nyilvánvalóan ennek a völgynek a vize, a Papar a falunál mégsem több, mint egy zajos folyócska. Három mérfölddel lejjebb már kétszer olyan széles, és utána gyorsan nő a sok mellékfolyó miatt. A völgy főleg nyugat felé húzódik, a folyó pedig folyton változtatja | |
[pagina 173]
| |
az irányát nyugat-északnyugat és nyugat-délnyugat között. A tenger felé tartó terület ezen a részen kb. 3000 láb magas. Pihenőket nem számítva hét órát gyalogoltunk a völgyben, és még mindig nem látjuk, hol ér majd véget. Ezalatt a hét óra alatt alig hét mérföldet tettünk meg. Az úton sokszor kell sziklákra mászni. Éjszakára kicsit korábban álltunk meg, mert az egyik emberünk nagyon belázasodott. Mielőtt elértük ezt a helyet, Tolungant, elmentünk a Menontian, Gindusud, Tinlu nevű falvak mellett, és kettő mellett, aminek nem tudtam megjegyezni a nevét. A Papar mellékfolyói (patakokat és ereket nem számítva) a Maangi, a Tiulu és a Kalangan. Ezek közül az első a déli hegylánc egyik völgye felől folyik. A mögött a kis völgy mögött látszik a magas hegység, amin tegnap jöttünk keresztül. Mi tehát Paparba annak a hegységnek egy kiálló részén jöttünk le. Tolungan 1600 lábbal fekszik a tengerszint felett, a folyómeder pedig olyan 300 lábbal lentebb van. A Paparban sok kis sziget van. A partja nagyrészt magas és meredek. A megművelt területek nagyok, és néhány helyen a rizs már majdnem megérett az aratásra. Foltokban szágót is termesztenek.
December 2. - Tolungan: 4 ház, 12 család. Tapa: 2 ház, 6 család. Tungao: 4 ház, 12 család. Tikuh: 6 ház, 20 család. Tolungan-Kalanganból Tikuhba: kb. 10 mérföld 6 óra alatt. Fő irány: nyugat-délnyugat. Tolungan alatt a Kalangan folyó egy a völgy jobb oldalában lévő hasadékból bukkan elő. Ezt a helyet helyesen Tolungan-Kalangannak nevezik. Tolungan dusunul ugyanis egy folyó torkolatát jeleni, emiatt fordul elő olyan gyakran ez az elnevezés. Továbbra is a folyó vonalát követtük, pedig a vezetőink azt mondták, hogy van egy rövidebb út ‘Tengerparti Paparhoz’ a hegyeken át. A táv szerintük ugyanannyi lenne, de a ‘Bawang’ (dusunul ‘folyó’, malájul ‘hagyma’) sokkal rosszabb. Én azonban ki szeretném használni az alkalmat, hogy a Papar egész vonalát bejárjuk. A folyó nyugat, dél, nyugat, dél felé kanyarog, kicsit később pedig már dél-délkelet illetve északnyugat felé kanyarodik. 900 lábbal a tengerszint felett már olyan széles, mint lent a rezidenciánál, de sok benne a szikla és a zúgó. 1200 lábbal a tengerszint felett van egy kb. kilenc láb magas vízesés. A Dusunok azt ‘Wasch’-nak nevezik. Ahol meredek a part, a folyó éles kanyarokat ír le, és földcsuszamlásokat okoz. Ezek száz láb magas emelkedők illetve lejtők, és csak egy kecske tudna rajtuk megkapaszkodni. Ily módon, míg mi nagyrészt a sekély vízen haladtunk, sokszor meg is kellett állnunk, és a szárazföldön folytatnunk, mert nem voltak elég jó tutajaink. Reméljük, hogy lentebb | |
[pagina 174]
| |
már nem lesz ilyen problémánk. A part sok helyen sziklás. A folyó homokkő mederben folyik. Egyes helyeken a kőzet palás szerkezetet mutat, egy helyen pedig, épp Tungao alatt, a jobb part kavicskőből áll. A folyón lévő gázlók két-három láb mélyek, de az átkelés csak abban segítene, hogy elhagyjuk a papírjainkat. A Papar mellékfolyói ezen a részen a Kalangan, a Purog, a Ponubkan és a Tikuh. A kisebb-nagyobb falvak így követik egymást a folyó mentén: Tapa, Buntingnabai, Purog, Romit, Kapa, Ponobukan, Kobulu, Boyan, és Tungue. A Tikuh nevű falu, ahol éjszakára maradunk, a Tikuh folyó mellett található, hogy mennyire messze a Papartól, azt meglátjuk holnap reggel, mivel most Tungaoból érkeztünk ide gyalog egy dél-délnyugat-nyugati irányú hegyláncon keresztül. Tungaoban tartottuk a déli pihenőnket. Az említett helyeken kívül a folyó partján elszórtan állnak még magányos házak. A Kalangan, a Purog és a Tikuh az elágazó völgyekből, a többi folyó hasadékokból érkezik ide. A Purog-völgy mögött újra látszik a magas hegyvonulat. Annak a vonulatnak mindenképpen adni kell egy nevet, az a vidék egyik legfőbb jellegzetessége. Úgy tudom, hogy ugyanezen a hegységen kell átkelni, ha a partról Nabai felé megyünk.
December 3. - Ma keveset haladtunk előre. Tutajok építésével töltöttünk pár órát. Utána nagyon élvezetes volt a zúgókon átkelni, de csak rövid ideig, mert a betegek és azok, akik nem tudnak úszni, inkább azt szorgalmazták, hogy gyalog menjünk. Végülis a nagy eső zárta le a vitát. Az éjszakát egy pár kunyhóban fogjuk tölteni. Ezen a részen a Papar nyugat-északnyugat felé folyik, a jobb partja felől belefolyik a Bagun, balról pedig a Langa. Csak a Lumanas nevű falu mellett haladtunk el ma.
December 4. - Mondolipo: 4 ház, 10 család. Mikor ma reggel megtettem úgymond az első lépésemet, csúnyán lecsúsztam egy meredek folyóparton. Nem említeném meg, ha csak magamról lenne szó, de lefele menet mindent elhagytam, ami egy felmérést végző utazó testén lóg általában, így mind az aneroid,Ga naar voetnoot25 mint a prizmatikus iránytű odaveszett. Néhány ásványt is elvesztettünk. Ekkor 550 lábbal voltunk a tengerszint felett. Itt új tutajokat készítettünk, az emberek már majdnem összeestek a fáradtságtól. Még egy egész napos pihenő sem használt volna sokat, a rövid pihenő pedig azt hiszem mindannyiunkat rá- | |
[pagina 175]
| |
ébresztette erre. Úgy döntöttünk, hogy megkíséreljük a legegyszerűbb úton elérni a tengerparti Papart. A dusunok azt mondták, hogy sikerülhet, de ők soha nem szoktak tutajon utazni, kivéve, ha valamilyen nyugodt vízen kelnek át. Emiatt két négyes és egy ötös csoportra oszlottunk. Az első és a második csapat együtt maradt. A kövek közötti részeket teljesen ellepték a halcsapdák. Megpróbáltunk áttörni ezeken a nagy barikádokon, és átvontattuk a csónakjainkat anélkül, hogy különösebben fájt volna a fejünk ezeknek a halcsapdáknak a tulajdonosai miatt. A harmadik tutaj azonban nem zárkózott fel hozzánk közben sem, pedig csak két órával voltunk az indulás után, ebből egyet pedig azzal töltöttünk, hogy megpróbáltunk eldugítani egy örvényt. A zúgók ezen a részen nem voltak különösebben veszélyesek. Az, ahogy a köveknek ütődünk, olyan volt, mint amikor valaki Románia falusias részein utazik, ahol a kerekek négyszögletűek. Nagyjából versenytempóban haladtunk, és hamar meg is tettünk tizenöt mérföldet. Aztán egy vihar miatt menedéket kellett keresnünk, amit végül Mondoliponál találtunk. Az emberek, akikkel a folyóparton találkoztunk, riadtan elmenekültek. Arra a kérdésre, hogy ‘hogy hívják a falut?’, alig kaptunk választ. A külsőnk nyilvánvalóan rendkívüli volt, végül ezzel a tudattal, ami jót tett a hiúságunknak, nyugovóra tértünk.
December 5. - Egész éjszaka folytatódott az eső, ami miatt a folyó megduzzadt. A másik két tutaj eltűnt. Most (délelőtt 10 órakor) a Kagaban nevű falu napos partján vagyunk, szárítgatjuk a papírjainkat és javítgatjuk a tutajunkat. A bennszülöttek azt mondták, hogy a rezidenciáig nyugodt lesz a víz. Ezt egy becsípett dusun mondta - ő volt az első ilyen, akivel találkozunk, mióta elhagytuk Tampasukot. Valószínűleg igaza van, de eddig elég nehéz utunk volt ezen a szakaszon. A közvetlenül Mondolipo alatt lévő zúgók annyira veszélyesek, hogy nagyon szeretném, ha a társaink nem arra vennék az irányt. A víz zúgását Mondolipónál hallottuk, a dusunok pedig figyelmeztettek minket. Ha valaki csak úgy nézett volna minket, akkor egyszerűen csak eltűntünk volna a szeme elől ebben a hullámverésben. A kínai fiú és én néhányszor alámerültünk, a többieket egyszerűen csak elvitte a víz. Szerencsére ezek a bajow-k úgy úsznak, mint a halak. Az S.S. ‘Royalist’ fedélzetén folytatva - Kagabantól kevesebb, mint fél mérföldre a folyón van egy sziget, amelynek a csúcsánál megláttuk annak a tutajnak a roncsát, ami tegnap harmadikként indult el. Valószínűleg | |
[pagina 176]
| |
az öt ember, akik közül kettő nem tudott úszni, vízre bocsátotta, amint az első eltűnt a szemük elől. Így most három napot kell gyalogolniuk. Ha ez így van, jól lesz, mert hat napra elég kereskedelmi árujuk van, és a második tutajon utazók is jól el vannak látva. Ismervén a saját csapatom ‘előre félelem nélkül’-stílusát, az első tutajnál csak egy öl kék anyagot és egy marék gyöngyöt hagytam. Ezzel fizettünk a tegnap esti vacsoránkért. Délután négy óra körül elértük a Társaság állomását. A ‘Royalist’ épp akkor jelezte az érkezését. Úgy döntöttem, hogy egyből megyünk tovább Tampasukba, miután már egy hónapot és két napot voltam onnan távol. A helytartó, Mr. Everett épp Szingapúrban volt. A titkárát, Mr. Symonst megkértem, hogy küldjön embereket a hátramaradt kilenc társamért. A 33 mérföld alatt, amit vízen töltöttünk, a különböző mellékfolyók és falvak neveit csak részben írtam fel, de a folyó irányát pontosabban rögzítettem. nyugat-délnyugati irányban folyik, amíg a rezidenciától olyan 14 mérföldre nyugat-északnyugat felé fordul. Az utolsó négy mérföldön csak egy egyenes szakasz folyik nyugat-délnyugat felé, a többi részen nyugat-északnyugat és észak-északnyugat közötti iránya van. Papar falutól Papar rezidencia légvonalban délnyugatra van. Kagaban falutól kezdve mindkét parton végig kókuszültetvények vannak számtalan kis faluval és egyedülálló házzal tarkítva. A Papar folyó teljes hossza Papar falu és a Társaság állomása között a mi méréseink szerint 55 mérföld. Olyan 12 mérfölddel az utóbbi felett már nem hajózható. Ez kb. 16 mérföldre van a folyó torkolatától. Az utolsó veszélyes zúgó körülbelül 20 mérföldnél van. A folyó elég sokat kanyarog, egyik egyenes szakasz sem hosszabb, mint fél mérföld, legtöbb csak két kötélhossznyi. A Papar folyót semmiképp nem tekinthetjük a gazdag Tambunan körzet kijáratának. A Patatannál van egyfajta kijárat, de csak értékes termékeknek, mint például a gutta vagy a méhviasz. Nem tudom, hogy bármi is eléri-e a partot a Nabai vidéken és a Kimanison át. A tapasztalt Abang Drahman, aki Everett helytartó jobb keze, azt mondta, hogy a Tambunanokat ‘nagy dyakoknak’ is nevezik, és a kereskedőknek jobb őket elkerülni, máshogy pedig soha nem érdemes kapcsolatba kerülni velük. Ennek a naplónak azonban nem célja, hogy ilyen politikaigazdasági témákat mutasson be. Nem tudom anélkül befejezni, hogy ne fejezném ki azt a reményemet, hogy a társaink olyan biztonságosan fogják elérni a partot, mint mi négyen. Csak ebben az esetben fogok tudni valamennyi elégedettséggel visszatekinteni a kirándulásunkra. Felidézem, amit hűséges csapatomtól hallottam, amikor megérkeztünk a Danao-síkságra. Azt kérdezték akkor | |
[pagina 177]
| |
egymástól: ‘Mit fog majd mondani a főnökünk Tampasukban?’ A kérdés számomra úgy hangzik: ‘Mit fog szólni a munkaadóm?’ Nem értünk el nagy dolgokat, de az a kevés, amit megtettünk, is elégnek bizonyult az induláskor kitűzött cél eléréséhez. Akárhova mentünk első alkalommal, bátran mehetünk majd újra. Hogy ezt biztosan kijelenthessük, komoly odafigyelésre volt szükség, mert a dusunoknak elég változatos a vérmérséklete, kedvesek az egyik faluban, gorombák a másikban. Azonban még ‘félreértéses’ balesetek sem voltak a velük való találkozások alkalmával, és semmilyen baleset nem ért minket. A Gondviselés kegyelme volt, hogy a sumpitan-nyíl és a kígyóméreg elleni szert egészen Bongontól Paparig hozhattam a mellényzsebemben anélkül, hogy használni kellett volna.
WITTI F. A B.N.B. Társaság megbízásából. |
|